Property Value
dbo:abstract
  • A Dream Theater amerikai progresszívmetál-együttes, amelyet 1985-ben alapított Majesty néven John Myung basszusgitáros, John Petrucci gitáros és Mike Portnoy dobos, a bostoni Berklee College of Music három hallgatója. Az első stabil felállás 1987-re alakult ki Charlie Dominici énekes csatlakozásával, akit 1991-ben James LaBrie váltott fel. 1994-ben a billentyűs hangszereken játszó Kevin Moore hagyta el az együttest, helyére Derek Sherinian került. 1998-ban azonban ő is kilépett, helyére pedig Jordan Rudess érkezett, ezzel kialakult egy stabil, 12 éven át tartó felállás. 2010 őszén a rajongók megdöbbenésére az egyik alapító, a dobos-dalszerző Mike Portnoy jelentette be távozását, akinek utódját fél évvel később jelentették be, Mike Mangini (ex-Annihilator-, ex-Extreme- és ex-Steve Vai-dobos) személyében. Első sikereit a zenekar az 1992-ben kiadott Images and Words című második albumával és a lemez című nyitószámának videóklipjével érte el, amely az 1990-es évek elején rendszeresen szerepelt az MTV adásaiban. Ennek ellenére az együttes nem számít mainstream előadónak. Az együttes legnagyobb példányszámban eladott albuma az Images and Words, amely aranylemez lett az Amerikai Egyesült Államokban, és a 61. helyezésig ért fel a Billboard 200 toplistáján. Ugyanezen listára az 1994-ben kiadott Awake és a 2002-es Six Degrees of Inner Turbulence a 32., illetve a 46., míg a 2007-es Systematic Chaos című albumuk a 19. helyen lépett be. A zenekar tizedik albuma 2009. június 23-án jelent meg Black Clouds & Silver Linings címmel, amely a Billboard 200 toplistáján a 6., az Eurochart Hot 100-on pedig az első lett, ezáltal a megjelenése hetében a legjobban fogyó albumuk lett.A Dream Theater a progresszív metál egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb együttese, az Amerikai Egyesült Államokban több mint 2,1 millió, míg világszerte több mint 12 millió lemezt adtak el.2010-ben bekerültek a -be. A 2011-ben megjelent A Dramatic Turn of Events albumuk On the Backs of Angels című dalát első alkalommal a zenekar történetében Grammy-díjra jelöltek a Best Hard Rock/Metal Performance kategóriában. A Mike Mangini bemutatkozását jelentő A Dramatic Turn of Events a második olyan lemezük lett, ami bejutott a Top 10-be, miután a Billboard 200 listáján a 8. helyre került. A korábbi és a jelenlegi tagok mindannyian magasan jegyzett zenészek, akik számtalan díjat nyertek különböző zenei szaklapok szavazásain, és számos elismert zenésszel játszottak együtt különböző formációkban. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 57820 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 127044 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23909408 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1985 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Wagner, Jeff & Wilson, Steven (hu)
  • Wagner, Jeff & Wilson, Steven (hu)
prop-hu:date
  • 2021 (xsd:integer)
  • 2007-12-07 (xsd:date)
  • 2010-12-01 (xsd:date)
prop-hu:együttesNeve
  • Dream Theater (hu)
  • Dream Theater (hu)
prop-hu:first
  • Rich (hu)
  • Rich (hu)
prop-hu:honlap
  • www.dreamtheater.net (hu)
  • www.dreamtheater.net (hu)
prop-hu:isbn
  • 954549392 (xsd:integer)
  • 979616336 (xsd:integer)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
prop-hu:kiadó
  • InsideOut Music (hu)
  • Elektra Records (hu)
  • Roadrunner (hu)
  • Atco Records (hu)
  • EastWest Records (hu)
  • Mechanic Records (hu)
  • InsideOut Music (hu)
  • Elektra Records (hu)
  • Roadrunner (hu)
  • Atco Records (hu)
  • EastWest Records (hu)
  • Mechanic Records (hu)
prop-hu:korábbiTagok
prop-hu:képaláírás
  • A Dream Theater 2006-ban egy Rio de Janeiro-i koncerten. Balról jobbra: John Petrucci, James LaBrie, Jordan Rudess, John Myung és Mike Portnoy. (hu)

prop-hu:language
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:last
  • Wilson (hu)
  • Wilson (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:ország
  • , New York, Long Island (hu)
  • , New York, Long Island (hu)
prop-hu:publisher
  • Bazillion Points Publishing (hu)
  • Essential Works Ltd (hu)
  • Bazillion Points Publishing (hu)
  • Essential Works Ltd (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:title
  • Mean Deviation: Four Decades of Progressive Heavy Metal (hu)
  • Lifting Shadows: The Authorized Biography of Dream Theater (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dream Theater (hu)
  • Dream Theater (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Dream Theater (hu)
  • Dream Theater (hu)
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is dbo:producer of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is prop-hu:kapcsolódóElőadók of
is prop-hu:producer of
is foaf:primaryTopic of