dbo:abstract
|
- Dua Lipa angol énekesnő pályafutása során két stúdióalbumot, négy középlemezt (EP-t), 23 kislemezt (köztük ötöt közreműködőként), 23 videóklipet, hét promóciós kislemezt és egy remixalbumot adott ki. Bemutatkozó kislemeze címmel 2015-ben jelent meg. Második kislemeze, a számos országban az első tíz közé került, és kétszeres platinalemez minősítést ért el Ausztráliában, Olaszországban, Hollandiában és Lengyelországban. Negyedik és ötödik kislemeze, a és a a legjobb 30 közé jutottak az Egyesült Királyságban, és platinalemez minősítést értek el több területen. Utóbbi dalával tudott először az amerikai Billboard Hot 100-ra felkerülni, ahol kisebb sláger lett, legjobb helyezése pedig a 72. hely volt. 2017 márciusában Lipa a brit kislemezlista első 15 helyezettje között egyszerre három dalával tudott szerepelni: a -jal (egy közreműködés Sean Paullal), a Be the One-nal, és a -val (közös dala (Martin Garrix-szel). 2017 júniusában jelent meg címmel debütáló stúdióalbuma. A lemezről kiadott (2017) című slágere a brit kislemezlista csúcsára került. 2018-ban olyan nagysikerű dalokat adott még ki, mint az , és a Calvin Harris skót producerrel közös . Utóbbival második alkalommal tudott a Hot 100 első 40 helyezettje közé kerülni, miután legjobbja a 26. pozíció volt. Később háromszoros platinalemez minősítést tudott elérni az Egyesült Államokban. Lipa debütáló nagylemezéről olyan kislemezek jelentek még meg, mint a , a amerikai énekessel készült , és a , melyben Chris Martin hangja is felcsendül. 2018-ban jelent meg című dala, melyet a -vel készített. Az Egyesült Királyságban negyedik volt, míg az Egyesült Államokban a 62. volt a legelőkelőbb helyezése. Lipa többi kislemezével együtt felkerült 2018. október 19-én megjelent Dua Lipa: Complete Edition című albumára, mely debütáló lemezének újrakiadása. 2020 márciusában jelent meg Lipa második stúdióalbuma Future Nostalgia címmel. Kiadása előtt két kislemezt adtak ki, a Don’t Start Now-t és a Physicalt, mely mindkettő a brit kislemezlista első öt helyezettje közé tudott kerülni. Előbbi Lipa legsikeresebb dala lett a Billboard Hot 100 listán is, ahol a második volt a legjobb pozíciója. A Break My Heart jelent meg az album harmadik kislemezeként, ami hatodik lett az Egyesült Királyságban, míg 13. az Egyesült Államokban. A -et választották negyedik kislemezként, és a 39. helyig jutott a brit slágerlistán. A -vel készült remixváltozata jelent meg az ötödik kislemezként az albumról 2020. október 1-jén. Az Egyesült Királyságban és Amerikában is az 5. helyig jutott a listákon, utóbbiban Lipa karrierje során második alkalommal tudott a Billboard Hot 100 első 5 helyezettje közé kerülni. Az közös 2020. október 29-én jelent meg a Future Nostalgia francia kiadásáról és megszerezte az első helyet a francia kislemezlistán. (hu)