Property Value
dbo:abstract
  • Dunakeszi lakosságszáma 1990 és 2020 között több mint kétszeresére nőtt. A város vezetői számos kihívással találták és találják magukat szemben. Eleinte a város utcái burkolatának hoánya, a szennyvíz-elvezetés megoldatlansága, a hulladéklerakó használata álltak a fókuszpontban. A 2000-es évek közepétől a sok kiköltöző révén az alvóvárossá válás fenyegette a várost. Ennek ellensúlyozására a helybeni munkahelyteremtést, illetve a "dunakeszi közösségtudat" erősítését tűzték ki feladatukként. Kiemelt kérdés volt az úthálózat fejlesztése, illetve a köznevelési és közoktatási infrastruktúra kibővítése, továbbfejlesztése is. A városban minden jelentősebb magyarországi párt tartott és tart fenn szervezetet. A demokratikus átalakulást követően a korábbi tanácselnököt, Villási Lászlót választották meg polgármesterré, akit az előbb az SZDSZ, majd a FIDESZ támogatta Kecskeméthy Géza követett. 2010 óta Dióssi Csaba (FIDESZ-KDNP) áll Dunakeszi élén, aki 2010-ben a parlamenti választásokon országgyűlési mandátumot is szerzett. A város képviselő-testületének létszámát a mindenkori törvények határozzák meg, jelenleg (2020) 15 fős testület működik, amelyben a FIDESZ-KDNP 9 képviselővel bír, 5 ellenzéki és 1 független képviselő dolgozik. Alpolgármestereinek száma: 3 fő. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1697025 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 31842 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23134217 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Dunakeszi politikatörténete (hu)
  • Dunakeszi politikatörténete (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of