Property Value
dbo:abstract
  • Dzsakuen (kínai: 寂円, pinjin: Csi-jüan, 1207 – 1299. október 8.) kínai zen szerzetes, tanítványa. Az élete középkori legendákból és szektariánus művekből ismeretes. Általánosságban elfogadott tény, hogy ningpói tartózkodása során barátságot kötött Dógennel, akinek szintén Ru-csing volt a tanítómestere. A mesterük 1228-as halála után Dzsakuen Japánba költözött Dógenhez, hogy csatlakozzon a kibontakozófélben lévő iskolájukhoz, a szótó zen iskolához. Dharma átadást azonban nem tőle kapott, hanem a tanítványától . Dógen halála után Dzsakuen belekeveredett az ún. (harmadik generációs megkülönböztetés) viszályba, amely heves vitákat jelentett az ortodoxia és a egyházpolitika területén. 1261-ben megunta a többi szerzetes hatalomért vívott harcát, és elhagyta az templomot, jóllehet, állítólag magával vitte a templom azon kincseit, amelyeket Dógen bízott rá. Fukui prefektúra egy félreeső hegyére vonult el, ahol hírnévre tett szert a helyiek körében magányos, aszkéta meditációs gyakorlataiért. A középkori legendák szerint, ekkoriban összebarátkozott egy tehénnel és egy kutyával, akik mindig követték őt a városban tett alamizsnáért tett útjai során. A szikla, amelyen ült, helyi nevezetességgé vált. Később épített egy kolostort tian-tung stílusban (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1448169 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2820 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23682358 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dzsakuen (hu)
  • Dzsakuen (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of