Property Value
dbo:abstract
  • Dzsanibek Giráj (krími tatár: Canibek Geray, جانيبک كراى), (1568 – 1636) krími tatár kán. Dzsanibek a núreddin Sakaj Mubarek Giráj fia és I. Devlet Giráj kán unokája volt. Szelamet kán feleségül vette özvegy édesanyját, őt magát pedig a saját fiává fogadta. Mikor Mehmed kalga külföldre menekült, Dzsanibek foglalta el a helyét. Szelamet kán 1610-es halála után ő foglalta el a krími trónt. Kalgának öccsét, Devletet, núreddinnek Szelamet fiát, Azamatot tette meg. Uralkodása alatt hűséges szövetségese maradt a Fényes Portának, elkísérte a szultánt perzsiai és lengyelországi hadjárataira. A háborúkban nem volt különösen szerencsés: a néhány győzelem alig ellensúlyozta a nagy csatavesztéseket. Ügyelt arra, hogy északi szomszédai közül egyik se erősödjön meg túlságosan, az 1630-as években már a IV. Ulászló lengyel királyt segítette a rátámadó orosz cárral szemben. Portyázó csapatai egészen Moszkváig eljutottak. Dzsanibek művelt ember volt, járatos volt az irodalomban. Uralkodása a többi kánhoz képest szinte demokratikusnak mondható, többnyire kikérte a klánok vezetőinek véleményét a fontos államügyekben. 1623-ban a török nagyvezír rábeszélésére a szultán leváltotta Dzsanibeket és helyére III. Mehmed Girájt állította. Mehmed megpróbált elszakadni az Oszmán Birodalomtól, mire IV. Murád szultán 1624-ben még sikertelenül, majd 1628-ban a Manszur klán támogatásával sikeresen elkergette Mehmedet és Dzsanibeket ültette vissza a Krím trónjára. A manszurokra támaszkodó Dzsanibek nem tudta kibékíteni egymással a klánokat (az ellenzék fő ereje a Sirin klán volt) és a belső feszültség nyílt összecsapásokká is fajult.1631-ben kalgává nevezte ki korábbi bizalmasát Azamatot, de a következő évben megölette.1635-ben a szultán parancsára lemondott káni címéről és Rodosz szigetére vonult vissza, ahol hamarosan meghalt. Ott is temették el, az erőd falainál levő temetőben. (hu)

dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 1005137 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4013 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23314187 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:gyermekei
  • Mubarek (hu)
  • Szahib (hu)
  • Mubarek (hu)
  • Szahib (hu)
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1636 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:következő
prop-hu:név
  • Dzsanibek Giráj (hu)
  • جانيبک كراى (hu)
  • Dzsanibek Giráj (hu)
  • جانيبک كراى (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1568 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 1610 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 1623 (xsd:integer)
  • 1628 (xsd:integer)
prop-hu:utód
  • 1623 (xsd:integer)
  • 1635 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Krími tatár kánság (hu)
  • Krími tatár kánság (hu)
prop-hu:édesapa
  • Sakaj Mubarek Giráj (hu)
  • Sakaj Mubarek Giráj (hu)
prop-hu:évek
  • 1610 (xsd:integer)
  • 1624 (xsd:integer)
  • 1628 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dzsanibek Giráj krími kán (hu)
  • Dzsanibek Giráj krími kán (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Dzsanibek Giráj (hu)
  • جانيبک كراى (hu)
  • Dzsanibek Giráj (hu)
  • جانيبک كراى (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of