Property Value
dbo:abstract
  • A Dzsungár Kánság a belső-ázsiai Dzsungáriában 1634 és 1755 között fennállt nomád államalakulat volt, amit a nyugat-mongol néhány, a térségben megtelepedett törzse hozott létre. Az állam kiterjesztette az uralmát néhány másik nomád törzsre (mongolokra, ujgurokra, kazahokra) is. Közel másfélévszázados fennállása alatt a Dzsungár kánság uralta Dzsungáriát, Nyugat-Mongólia és Nyugat-Kína egyes részeit (övé volt csaknem teljes Hszincsiang), illetve a mai Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán egyes keleti területeit, valamint Szibéria Mongóliával határos részét a mai Oroszországban. Az ojrát törzsek már 1620-ban megtelepedtek Dzsungáriában. 1678-ban Galdan kán megkapta a dalai lámától az ún. bosugtú címet, ezzel a dzsungárok az ojrátok vezető törzsévé elő és hódításokba kezdtek szomszédaik rovására. 1680 és 1688 között meghódították Hszincsiang teljes területét és legyőzték a halha mongolokat. Galdan terjeszkedését a kínaiak állították meg, így Dzsungáriának le kellett mondani . 1717-ben a dzsungárok Tibetet is leigázták, de két éven belül a kínai csapatok innen is kiűzték őket. Az idő múlásával a belsőviszályok, de különösen az ujgurok lázadása meggyengítették a kánságot, amit a kínaiak kihasználták és 1755-ban megsemmisítő csapást mértek a dzsungárokra. A népcsoport egy részét kiirtották, még mások járványoknak és éhségnek estek áldozatul, Dzsungária pedig kínai uralom alá került. (hu)

dbo:capital
dbo:foundingYear
  • 1634-01-01 (xsd:gYear)
dbo:populationTotal
  • 600 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:religion
dbo:wikiPageID
  • 1770682 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 13462 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23847555 (xsd:integer)
prop-hu:beszéltNyelvek
  • ojrát, csagatáj nyelv, ujgur nyelv, kazah (hu)

prop-hu:főváros
prop-hu:megalakulásÉve
  • 1634 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezése
  • Dzsungár Kánság (hu)
  • Dzsungár Kánság (hu)
prop-hu:megszűnésÉve
  • 1755 (xsd:integer)
prop-hu:népesség
  • 600 (xsd:integer)
prop-hu:terület
  • 3600000 (xsd:integer)
prop-hu:térkép
  • Renat map.jpg (hu)
  • Renat map.jpg (hu)
prop-hu:térképaláírás
  • Johan Gustav Renat svéd katonatiszt térképe Dzsungáriáról 1744 előttről (hu)

prop-hu:térképméret
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:vallás
  • tibeti buddhizmus, gelugpa, vazallus területeken iszlám (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:államforma
  • monarchia (hu)
  • monarchia (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dzsungár Kánság (hu)
  • Dzsungár Kánság (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of