Property Value
dbo:abstract
  • A dák nép a mai Erdély és Olténia területén élt, az ókorban. Eredetileg több különálló törzsben éltek, ezeket azonban Burebistának részben diplomáciai, részben fegyveres úton sikerült egyesítenie i. e. 82 körül. Burebista hadjáratokat vezetett a szomszédos népek ellen is. Legelőször a basztarnákat győzte le és az általuk lakott területet (a későbbi Moldva) királysága területéhez csatolta. Ezt követően egy hosszú háborúban legyőzte és elfoglalta a Fekete-tenger nyugati partján fekvő görög gyarmatvárosokat, majd egy hadjáratot vezetett a kelták ellen is, akiket szintén legyőzött. A hadjáratok eredményeként a Dák Királyság határa északon az Erdős-Kárpátok, keleten a Fekete-tenger és a Bug folyó torkolatvidéke, délen a Balkán-hegység, nyugaton pedig a Duna középső szakasza és a folyó volt. Burebistát i. e. 44-ben meggyilkolták, halála után pedig királysága részeire esett. király uralkodása idején azonban újra erősödni kezdett az állam. Duras király 84 - 85 telén már sereget küldött Moesia római provinciába, amely végigpusztította a vidéket. Duras ezzel kihívta maga ellen a Római Birodalom bosszúját. 85-ben római sereg indult a Dák Királyság ellen vezetésével. Duras önként lemondott a trónról időközben, utóda pedig Diurpaneus lett, aki legyőzte a rómaiakat egy kis falu, mellett. A csatában szinte a teljes római légió megsemmisült, Fuscus is elesett. Győzelme után Diurpaneus felvette a Decebal ("Nagy") nevet. A vereségbe azonban a rómaiak nem nyugodtak bele és újabb hadjáratot indítottak, amelyben ezúttal ők győztek, de okulva korábbi tapasztalataikból, nem törekedtek a dák állam megszüntetésére, hanem inkább előnyös békét kötöttek velük. A békés időszak azonban nem tartott sokáig. 98-ban Traianus lett a római császár, aki a Dák Királyságban veszedelmes ellenfelet látott, ezenkívül pedig az ország gazdag volt aranyban, sóban és gabonában, így Traianus elhatározta az ország meghódítását. A rómaiak először 101-ben indítottak támadást a dákok ellen, de annak ellenére, hogy a dákok súlyos vereségeket szenvedtek, ekkor még nem sikerült a rómaiaknak leigázni őket, így békét kötöttek. A béke idejét mindkét fél az újabb háborúra való készülődésre fordította. A háború végül is 105-ben tört ki. A rómaiak ezúttal rövid idő alatt elfoglalták a királyság területét, majd 106-ban bevették a fővárost, Sarmisegethuzát is, Decebal pedig a rómaiak elől menekülve öngyilkos lett. Ezzel a Dák Királyság megszűnt létezni, helyén pedig Traianus létrehozta Dacia provinciát. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 712298 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 4506 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22943310 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Dák királyok listája (hu)
  • Dák királyok listája (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of