Property Value
dbo:abstract
  • Az 1948-ban alapított Dési Huber István Képzőművész Kör (közkeletű nevén Dési Huber Szabadiskola, továbbiakban Kör) rövid időn belül a budapesti képzőművész műhelyek között az egyik legjelentősebb képzőhellyé vált. A Kör a Budapest V. Báthory utca 8. sz. alatt, kezdetektől fogva szabadiskolai rendszerben működött, a hallgatók saját fejlődési ütemüknek megfelelően folytatták tanulmányaikat. A Kör legfőbb célja, hogy elsősorban rajz- és szobrászoktatással a tehetséges fiatalokat előkészítse a művészeti közép- és felsőfokú képzésre. Időszakosan más jellegű tanfolyamokkal is színesítették a kínálatot (pl.: rézkarc, az illusztráció, kisplasztika). A Körnek időszakonként akár 150–200 tanulója volt. Hallgatói részére (beleértve az egykoriakat is) évről évre képzőművészeti pályázatot hirdetett, mely az eredményhirdetés után a díjazott, valamint a szakértő zsűri által erre alkalmasnak ítélt alkotások – szobrok, festmények, grafikák és egyéb technikával készült művek – kiállításával zárult. A Kör 1979. január 1-jétől elveszítette önállóságát és a Belvárosi Ifjúsági Ház (BIH) fenntartásába került, ugyanakkor az Irányi utcában kaptak külön 342 m² alapterületű épületet. A BIH 2001. december 31-án megszűnt, a Kör Irányi utcai helyiségét az V. kerületi Önkormányzat a Belvárosi Tanodának adta át, és a Kört 2002. január 1-jétől az Aranytíz Művelődési Központtal összevonta, amely így Dési Huber István Képzőművészeti Kör és Rajziskola néven a Budapest V. Arany János utca 10. alatt működik tovább. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1621812 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5601 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22407122 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Dési Huber István Képzőművész Kör (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of