Property Value
dbo:abstract
  • Az EMESE Kísérleti Repülőgépgyár 1940-ben alapított magyar repülőgépgyár, mely a második világháború végéig működött Ferihegyen. A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSrE) és a alapította az MSrE tervezőirodájában tervezett repülőgépek prototípusainak megépítése, majd későbbi sorozatgyártásuk céljára. A kb. 240 főt foglalkoztató repülőgépgyár irodáit és műhelycsarnokait a mai ferihegyi repülőtér területén építették fel. A repülőgépgyárban elsőként megépített repülőgép a Szegedi József és Jancsó Endre által tervezett, alsószárnyas, egymás melletti üléses futár- és gyakorló repülőgép, az EM–29 (más jelzéssel M–29) volt. A 77 kW-os MÁVAG-Hirth HM–504–A2 motorral felszerelt gépekből 1943 végéig 25 darabot gyártottak a repülőgépgyárban. Az EMESE repülőgépgyár második típusa a szintén Szegedi József és Jancsó Endre által tervezett, 176 kW-os motorral felszerelt (más jelzéssel M–27) kétüléses katonai gyakorló repülőgép volt. A Ferihegyet ért bombatámadások miatt a gyár egyre nehezebb helyzetbe került, így az EM–27 sorozatgyártására már nem kerülhetett sor. A front gyors közeledése miatt a gyárat nem sikerült leszerelni és nyugatra menekíteni, így a háborúban teljesen megsemmisült. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 618585 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1762 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21461909 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • EMESE Kísérleti Repülőgépgyár (hu)
  • EMESE Kísérleti Repülőgépgyár (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:manufacturer of
is prop-hu:gyártó of
is foaf:primaryTopic of