Property Value
dbo:abstract
  • Efraim Zuroff (New York, 1948. augusztus 5. –) zsidó történész, a jeruzsálemi vezetője, aki nagy szerepet játszik a világon élő, nemzetiszocialista háborús bűnökkel vádolt idős emberek bíróság elé állításában, amiért az „utolsó nácivadász”-ként is emlegetik. 2002-ben hirdette meg az utolsó esély programot a még élő gyanúsítottak felkutatására és bíróság elé állítására. Eredetileg nem történész vagy nácivadász, hanem kosárlabda játékos szeretett volna lenni az NBA-ben. Az Egyesült Államokban a Yeshiva Egyetemen szerzett diplomát történelemből, és az 1970-es években költözött Izraelbe, ahol a folytatott a holokauszthoz kapcsolódó tanulmányokat, majd csatlakozott a Wiesenthal Központhoz, amelynek azóta is tagja. Főleg a Kelet-európai térséggel foglalkozik munkája során. Magyarországon Képíró Sándor csendőrszázados bírósági ügye kapcsán vált ismertté, ahol a bíróság függetlenségét is megkérdőjelezte a vádlott nem jogerős felmentő ítélet után, a vádlott halála után pedig örömét fejezte ki amiatt, hogy annak egészségi állapota megromlott a per alatt. 2009. január 22-én Képíró megtalálásáért Újvidék városa tiszteletbeli polgárságot adományozott neki. (hu)

dbo:citizenship
dbo:wikiPageID
  • 836685 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3546 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23202262 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Efraim Zuroff .jpg (hu)
  • Efraim Zuroff .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Zuroff 2007-ben Zágrábban (hu)
  • Zuroff 2007-ben Zágrábban (hu)
prop-hu:nemzetiség
prop-hu:név
  • Efraim Zuroff (hu)
  • Efraim Zuroff (hu)
prop-hu:szakma
  • történész (hu)
  • történész (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Efraim Zuroff (hu)
  • Efraim Zuroff (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of