Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Az Egynyári kaland magyar, ifjúsági témájú televíziós vígjáték-minisorozat, amelyből eddig négy évadot forgattak le, 2014-től napjainkig. A zömmel tizen-huszonéves fiatalokról szóló sorozat első két évada, a címnek megfelelően nyári vakációs időszakokban játszódott, leginkább a Balaton környékén, a harmadik évad már nagyrészt a fővárosban játszódik. Az első évad hat frissen érettségizett fiatal – három fiú és három lány – kalandjait kíséri nyomon, a második évadra a korábbi állandó szereplők egy részét újabbak váltották fel, a harmadik évadban pedig már csak ketten maradtak meg az első évad állandó szereplői közül, és még több lett az újonnan felbukkanó szereplő. A 2014-ben készült, hat, egyenként 52 perces epizódból álló első évad rendezője Dyga Zsombor, forgatókönyvírója Kovács M. András, a hat fiatal főszereplő pedig Vecsei H. Miklós, Rubóczki Márkó, Héricz Patrik, Schmidt Sára, Dobos Evelin és Döbrösi Laura volt, míg a fontosabb felnőtt szerepekben olyan színészek bukkantak fel, mint Mucsi Zoltán, Fullajtár Andrea, Hirtling István vagy Téby Zita. A minisorozatot az MTVA Duna csatornája mutatta be, az első epizód premierje 2015. április 26-án volt. A forgatásról 26 perces werkfilm is készült. A második évadról az első hivatalos bejelentés 2015. június 16-án született, amikor is az Origo írta meg, hogy az újabb hat rész forgatása 2016-ban kezdődik el. Az újabb évad tényleges felvétele 2016 májusában kezdődött meg, premierje 2017. május 13-án volt. A harmadik évad forgatása 2017. június 15-én kezdődött meg, ennek részeit 2018 nyarán kezdték bemutatni, 2018. május 26-i premierrel. Ebben az alapvetően Budapesten játszódó évadban jó néhány új karakter bevonásával alakulnak újabb párkapcsolatok, esetenként szerelmi három- és többszögek. Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója az Egynyári kaland című nyolc epizódból álló sorozat negyedik, záró szériája 2019. április 27-től szombat esténként 19:30-tól volt látható a Dunán. Azt kevesen tudják, hogy a sorozatot egy érdekes technikával forgatták: a jeleneteket némán vették fel, a színészek csak tátogtak, és utólag szinkronizálták saját magukat. (hu)

dbo:director
| |
dbo:distributor
| |
dbo:format
| |
dbo:genre
| |
dbo:keyPerson
| |
dbo:manufacturer
| |
dbo:musicComposer
| |
dbo:producer
| |
dbo:status
| |
dbo:title
|
- Egynyári kaland (hu)
- Halott Pénz: Valami van a levegőben (hu)
- Intim Torna Illegál: Örökké (hu)
- Intim Torna Illegál: Köszönöm szépen jól vagyok! (hu)
- Egynyári kaland (hu)
- Halott Pénz: Valami van a levegőben (hu)
- Intim Torna Illegál: Örökké (hu)
- Intim Torna Illegál: Köszönöm szépen jól vagyok! (hu)
|
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 25855 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
dbo:writer
| |
prop-hu:cím
|
- y (hu)
- van (hu)
- Egynyári kaland (hu)
- y (hu)
- van (hu)
- Egynyári kaland (hu)
|
prop-hu:elsőSugárzás
| |
prop-hu:epizódokSzáma
| |
prop-hu:eredetiCsatorna
| |
prop-hu:eredetiCím
|
- A nagy meccs (hu)
- Kincskeresők (hu)
- Évforduló (hu)
- Összezárva (hu)
- Elterelés (hu)
- A lehetőségek földje (hu)
- A világ legrövidebb kapcsolata (hu)
- Ami tilos (hu)
- Anyák és apák (hu)
- Apró kis hazugságok (hu)
- Beköltözés (hu)
- Bálkirálynők (hu)
- Generációk (hu)
- Hőségriadó (hu)
- Kis utazás (hu)
- Klementina (hu)
- Nehéz nap (hu)
- Nem ez volt megbeszélve (hu)
- Nem is tudod, hogyan fáj (hu)
- Nyúlszezon (hu)
- Oroszlánkölykök és cseresznyevirág (hu)
- Strandszezon (hu)
- Szent Iván éjszakája (hu)
- Vissza a városba (hu)
- Én még soha (hu)
- Érett döntések (hu)

prop-hu:eredetiNézettség
|
- 60 (xsd:integer)
- 74 (xsd:integer)
- 79 (xsd:integer)
- 85 (xsd:integer)
- 89 (xsd:integer)
- 93 (xsd:integer)
- 100 (xsd:integer)
- 107 (xsd:integer)
- 108 (xsd:integer)
- 112 (xsd:integer)
- 118 (xsd:integer)
- 123 (xsd:integer)
- 130 (xsd:integer)
- 136 (xsd:integer)
- 157 (xsd:integer)
- 159 (xsd:integer)
- 160 (xsd:integer)
- 195 (xsd:integer)
- 222 (xsd:integer)
- 231 (xsd:integer)
- 237 (xsd:integer)
- 241 (xsd:integer)
- 312 (xsd:integer)
- 369 (xsd:integer)
|
prop-hu:eredetiOrszág
| |
prop-hu:eredetiSugárzás
|
- 2015 (xsd:integer)
- 2017 (xsd:integer)
- 2018 (xsd:integer)
- 2019 (xsd:integer)
|
prop-hu:eredetiadó
| |
prop-hu:eredetiadó1hossz
| |
prop-hu:eredetibemutató
|
- 2015 (xsd:integer)
- 2017 (xsd:integer)
- 2018 (xsd:integer)
- 2019 (xsd:integer)
|
prop-hu:eredetizáró
|
- 2015 (xsd:integer)
- 2017 (xsd:integer)
- 2018 (xsd:integer)
- 2019 (xsd:integer)
|
prop-hu:fehérBetű
|
- igen (hu)
- y (hu)
- igen (hu)
- y (hu)
|
prop-hu:forgalmazó
| |
prop-hu:forgatásiHelyszín
| |
prop-hu:formátum
| |
prop-hu:főcím
|
- Intim Torna Illegál: Örökké (hu)
- Intim Torna Illegál: Örökké (hu)
|
prop-hu:főszereplő
| |
prop-hu:gyártó
| |
prop-hu:imdbId
| |
prop-hu:játékidő
| |
prop-hu:műfaj
|
- ifjúsági vígjáték (hu)
- ifjúsági vígjáték (hu)
|
prop-hu:nyelv
| |
prop-hu:nézettség
| |
prop-hu:operatőr
| |
prop-hu:porthuId
| |
prop-hu:producer
| |
prop-hu:rendező
| |
prop-hu:részekszáma
|
- 6 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
|
prop-hu:sorozatSorszám
|
- 1 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 13 (xsd:integer)
- 19 (xsd:integer)
|
prop-hu:státusz
| |
prop-hu:sugárzás
| |
prop-hu:szakaszcím
|
- Első évad (hu)
- Harmadik évad (hu)
- Második évad (hu)
- Negyedik évad (hu)
- Első évad (hu)
- Harmadik évad (hu)
- Második évad (hu)
- Negyedik évad (hu)
|
prop-hu:szín
|
- #006449 (hu)
- #5FB1AF (hu)
- #7671D9 (hu)
- #FFDC5A (hu)
- #006449 (hu)
- #5FB1AF (hu)
- #7671D9 (hu)
- #FFDC5A (hu)
|
prop-hu:utolsóSugárzás
| |
prop-hu:végefőcím
|
- Halott Pénz: Valami van a levegőben (hu)
- Intim Torna Illegál: Örökké (hu)
- Intim Torna Illegál: Köszönöm szépen jól vagyok! (hu)
- Halott Pénz: Valami van a levegőben (hu)
- Intim Torna Illegál: Örökké (hu)
- Intim Torna Illegál: Köszönöm szépen jól vagyok! (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:zeneszerző
| |
prop-hu:évadokSzáma
| |
prop-hu:író
| |
dc:language
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- Egynyári kaland (hu)
- Egynyári kaland (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is prop-hu:híresSzerepei
of | |
is prop-hu:munkái
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |