dbo:abstract
|
- Az Elfen Lied (エルフェンリート; Erufen Ríto) japán mangasorozat, amelyet írt és illusztrált. A belőle készült 13 részes anime elkészítését az Arms stúdió vállalta magára és a TV Tokyo tűzte műsorra, az első rész 2004 júliusában volt látható, míg az utolsó részt októberben adták le. Később ez az kiadásában DVD formában került az észak-amerikai boltok polcaira. Az anime még azelőtt elkészült, hogy a manga története befejeződött volna, így a két mű között a cselekményben, és főleg a végkifejletben több eltérés is felfedezhető. Hivatalos magyar fordítás egyik változat esetében sem készült. A cím a német Eduard Mörike (Elf dal) című szerzeményére utal, maga a dal pedig a mangában is megjelenik. Az animében ez nem kapott helyet, ott az egyes részek elején felcsendülő Lilium jut fontosabb szerephez. A történet főhőse Lucy, aki a diclonius nevű mutáns fajhoz tartozik, melynek ismertetőjele a fejen látható két apró szarvacska és a gyermekkorban kifejlődő telekinetikus képesség, amit vektor elnevezéssel illetnek; ezek az emberek számára láthatatlan karokként jelentkeznek, melyekkel egy adott hatósugáron belül képesek cselekedni. Annak ellenére, hogy az Elfen Lied számos erőszakos jelenettel, illetve szexuális tartalommal bír, ez nem állta útját a népszerűséghez vezető úton, az amerikai kiadó a 2005-ös év egyik legnagyobb sikerének tartotta. (hu)