Property Value
dbo:abstract
  • Az első Evangjeli-kormány az 1912-ben függetlenné vált Albánia időrendben nyolcadik (az ügyvezető kormányszerveket is számolva tizenegyedik), 1921. október 16-a és december 6-a között hivatalban lévő kormánya volt. A több politikai csoportot egyesítő, a köznyelvben Szent Egységnek is nevezett, Pandeli Evangjeli vezette kormány elsődleges feladata az országra támadó jugoszláv hadsereg feltartóztatása, az Albán Fejedelemség területi integritásának megőrzése volt. A nagyhatalmak és a nemzetközi diplomácia hathatós közbenjárására, valamint a hadsereg-főparancsnok Amet Zogolli katonai sikereinek köszönhetően Észak-Albánia elszakadásának ugyan sikerült elejét venni, a belpolitikai törésvonalak mentén szétszabdalt kabinet munkája mégis ellehetetlenült, bukását rossz politikai döntések sorozata siettette. Aqif Elbasani régens felbujtására 1921. december 6-án Evangjeli miniszterelnököt fegyverrel lemondásra kényszerítették, kormánya a puccsal megbukott. Evangjeli egy évtizeddel később, az (wd) időszakában, I. Zogu uralkodása alatt, 1930 márciusa és 1935 októbere között még három további kormány vezetője volt (második, harmadik és negyedik kormánya). (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1686697 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 19705 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22603256 (xsd:integer)
prop-hu:align
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:ann
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • Palotás Emil (hu)
  • Palotás Emil (hu)
prop-hu:előzőKormány
prop-hu:időhossz
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:kezdete
  • 1921 (xsd:integer)
prop-hu:következőKormány
prop-hu:loc
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:név
  • Első Evangjeli-kormány (hu)
  • Első Evangjeli-kormány (hu)
prop-hu:quote
  • Az albán támadásokból mára szerb hóditó hadjárat lett. Olasz hirek megerősitik, hogy a szerbek albán földön folytonosan előrenyomulnak, már csak negyven kilométernyire állanak Tiránától, Giovanni di Meduát és Alessziót pedig már el is foglalták. A szerbek kezdetben fegyveres fellépésüket a veszedelmes albán támadásokkal magyarázták, utóbb aztán olasz tiszteknek és katonáknak az albán hadseregben való elhelyezésével mentegették magukat. Mindez természetesen csak ürügy volt, a mit ugy sem hitt el senki. Az igazság az, hogy a szerbek a nagyhatalmakat befejezett tények elé óhajtják állitani, tudva és látva azt, hogy manapság semmi sem hat olyan biztosan, mint a befejezett tény. (hu)

prop-hu:quoted
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:red
  • Osiris (hu)
  • Osiris (hu)
prop-hu:salign
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:ser
  • Osiris Tankönyvek (hu)
  • Osiris Tankönyvek (hu)
prop-hu:tit
  • Kelet-Európa története a 20. század első felében (hu)

prop-hu:vezetőCím
  • Miniszterelnök (hu)
  • Államfő (hu)
  • Miniszterelnök (hu)
  • Államfő (hu)
prop-hu:vezetőNév
prop-hu:vége
  • --12-06
prop-hu:width
  • 350 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
prop-hu:államforma
  • alkotmányos monarchia (hu)
  • alkotmányos monarchia (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Első Evangjeli-kormány (hu)
  • Első Evangjeli-kormány (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előzőKormány of
is foaf:primaryTopic of