Property Value
dbo:abstract
  • Az első oostendei rajtaütés egyike volt a britek által Oostende kikötője ellen végrehajtott hadműveletnek az első világháború idején, 1918 áprilisában. Oostende és a szomszédos ellen egyszerre indítottak támadást április 23-án az „Operation ZO” fedőnév alatti hadművelet keretében, hogy megbénítsák a stratégiai fontosságú Brugge kikötőjének forgalmát, mely 10 km-re volt a szárazföld belsejében és mely ezáltal ideális fekvésű volt a brit partok illetve a hajókonvojok ellen indítható támadásokhoz. Brugge és az előkikötői stratégiai jelentőségűek voltak a német hadvezetés kereskedelmi háborújának („Handelskrieg”) szempontjából, mivel a város közel feküdt a csapatszállító hajók La Manche-ot átszelő útvonalához és mert innen kiindulva jóval hamarabb kiérhettek a tengeralattjárók az Atlanti-óceánra mint a Németországban lévő bázisokról. A britek azt tervezték, hogy elsüllyesztenek két kiöregedett cirkálót az oostendei csatorna torkolatában, illetve hármat Zeebruggénél, ezáltal megakadályozva a német hajókat a kifutásban. A Bruggébe vezető két csatorna közül az oostendei volt a kisebb és keskenyebb, ezért ez számított a másodlagos célpontnak, így itt kisebb erőket terveztek bevetni. Míg a Zeebrugge elleni akció hozott némi korlátolt sikert, addig az Oostende elleni teljes kudarc volt. A kikötőt védő német tengerészgyalogosok alaposan felkészültek egy esetleges támadásra és szétszórták a támadó hajókat, ami miatt le kellett fújni a támadást a végső szakaszában. A sikertelen hadművelet után három héttel egy második támadást is indítottak, mely már nagyobb sikerrel járt. Egy torlaszhajót sikerült elsüllyeszteni a csatorna bejáratánál, de az nem zárta el teljesen a kijáratot. Az 1918 nyarán Oostende ellen tervezett újabb támadásokból nem lett semmi, így az innen eredő fenyegetés a háború utolsó napjaiig fennállt, míg az antant erők vissza nem szerezték a várost. (hu)

dbo:causalties
  • ismeretlen, elhanyagolható
  • ismeretlen, jelentős
dbo:commander
dbo:result
  • sikertelen brit akció
dbo:strength
  • 13romboló
  • 22 motoros bárka
  • 3 torlaszhajó
  • 4torpedónaszád
  • 7monitor
  • 8 motorcsónak
  • Partvédelem
dbo:territory
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1476172 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 15972 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23590493 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Geoffrey Bennett (hu)
  • V. E. Tarrant (hu)
  • Bryan Perrett (hu)
  • Dwight R. Messimer (hu)
  • John Ellis & Michael Cox (hu)
  • Max Arthur (hu)
  • Stephen Snelling (hu)
  • Geoffrey Bennett (hu)
  • V. E. Tarrant (hu)
  • Bryan Perrett (hu)
  • Dwight R. Messimer (hu)
  • John Ellis & Michael Cox (hu)
  • Max Arthur (hu)
  • Stephen Snelling (hu)
prop-hu:egyikFél
  • 20 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:eredmény
  • sikertelen brit akció (hu)
  • sikertelen brit akció (hu)
prop-hu:erők
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • Partvédelem (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:időpont
  • 1918 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
prop-hu:kép
  • HMS_Brilliant_.jpg (hu)
  • HMS_Brilliant_.jpg (hu)
prop-hu:képleírás
  • a Brilliant még mint rendes cirkáló (hu)

prop-hu:másikFél
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • első oostendei rajtaütés (hu)
  • első oostendei rajtaütés (hu)
prop-hu:parancsnokok
  • 20 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:publisher
  • Penguin (hu)
  • Sidgwick & Jackson (hu)
  • Aurum Press (hu)
  • Sutton Publishing (hu)
  • Naval Institute Press, Annapolis (hu)
  • Wiedenfeld & Nicolson (hu)
  • Penguin (hu)
  • Sidgwick & Jackson (hu)
  • Aurum Press (hu)
  • Sutton Publishing (hu)
  • Naval Institute Press, Annapolis (hu)
  • Wiedenfeld & Nicolson (hu)
prop-hu:title
  • Naval Battles of the First World War (hu)
  • Find and Destroy; Antisubmarine Warfare in World War I (hu)
  • For Valour (hu)
  • Symbol of Courage (hu)
  • The Naval VCs (hu)
  • The U-Boat Offensive 1914–1945 (hu)
  • The World War I Data Book (hu)

prop-hu:url
  • https://archive.org/details/symbolofcourageh0000arth| year=2004 (hu)
  • https://archive.org/details/navalvcs0000snel| year=2002 (hu)
  • https://archive.org/details/forvalourvictori0000perr_w9f6| year=2003 (hu)

prop-hu:veszteségek
  • ismeretlen, elhanyagolható (hu)
  • ismeretlen, jelentős (hu)
  • ismeretlen, elhanyagolható (hu)
  • ismeretlen, jelentős (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1968 (xsd:integer)
  • 1989 (xsd:integer)
  • 1993 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Első oostendei rajtaütés (hu)
  • Első oostendei rajtaütés (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • első oostendei rajtaütés (hu)
  • első oostendei rajtaütés (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of