| dbo:abstract
|
- A grammatikában az elöljáró vagy elöljárószó, idegen szóval prepozíció [< latinul praepositio (< prae- ’elött’ + positia ’helyzet’), franciául préposition, angolul preposition] terminus egyes nyelvekben a viszonyszók egyikét nevezi meg. Nincs fogalmi tartalma, elvont és elégtelen szemantikai tartalma van, változatlan alakú, és nem lehet mondatrész, hanem csak grammatikai eszköz. Mondattani funkcióként alárendelési viszony keretében köt össze két mondatrészt. Az alárendelt mondatrész lehet határozó, tárgy, jelző vagy névszói állítmány névszói része. Az elöljáró, egy esetleges determináns és egy lexikai jelentésű szó együtt alkotnak elöljárósnak nevezett szószerkezetet. Egyes nyelvekben, mint a magyar vagy a japán az elöljáróknak ugyanolyan funkcióval névutók felelnek meg. E két viszonyszó-kategória szerepének a súlya a grammatikai esetek kifejezésében hozzájárul a nyelvek elhelyezéséhez az analitizmus–szintetizmus skáláján. A viszonylag fejlett névszóragozású nyelvekben az elöljárók, illetve a névutók szerepe kevésbé fontos, mint a viszonylag csekély vagy éppenséggel hiányzó névszóragozású nyelvekben. Az előbbiek szintetikusabbak, például a latin nyelv, azaz kevésbé analitikusak, mint az utóbbiak, például az újlatin nyelvek. A nyelveket az is jellemezheti, hogy csak elöljárókhoz vagy csak névutókhoz folyamodnak, vagy az, hogy milyen súlya van az elöljáróknak a névutókkal szemben azon nyelvekben, amelyek mindkét viszonyszó-típussal rendelkeznek. Nyelvészek észrevették, hogy az elöljárót egy bizonyos mondattani típushoz tartozó nyelvek preferálják, mégpedig az SVO-nyelvek, amelyekben az alany–állítmány–tárgy szórend dominál, a névutók használata pedig az jellemző. Az indoeurópai nyelvek többsége elöljárós, miközben névutós nyelvek például a finnugor nyelvcsaládhoz tartozók, köztük a magyar, vagy a török nyelvek. Például a magyarban gyakorlatilag csak névutók vannak. Az egyetlen elöljárószerű szó az ún. „határozóvá tevő mint”, pl. a Mint ápoló dolgozik mondatban. Bár az indoeurópai nyelvek többsége elöljárókat használ, mégis vannak köztük olyan nyelvek, amelyekben van néhány névutó is. Ilyenek például a klasszikus latin (pl. mortis causa ’halál miatt’) vagy az angol, pl. ten years ago ’tíz évvel ezelőtt’ (hu)
- A grammatikában az elöljáró vagy elöljárószó, idegen szóval prepozíció [< latinul praepositio (< prae- ’elött’ + positia ’helyzet’), franciául préposition, angolul preposition] terminus egyes nyelvekben a viszonyszók egyikét nevezi meg. Nincs fogalmi tartalma, elvont és elégtelen szemantikai tartalma van, változatlan alakú, és nem lehet mondatrész, hanem csak grammatikai eszköz. Mondattani funkcióként alárendelési viszony keretében köt össze két mondatrészt. Az alárendelt mondatrész lehet határozó, tárgy, jelző vagy névszói állítmány névszói része. Az elöljáró, egy esetleges determináns és egy lexikai jelentésű szó együtt alkotnak elöljárósnak nevezett szószerkezetet. Egyes nyelvekben, mint a magyar vagy a japán az elöljáróknak ugyanolyan funkcióval névutók felelnek meg. E két viszonyszó-kategória szerepének a súlya a grammatikai esetek kifejezésében hozzájárul a nyelvek elhelyezéséhez az analitizmus–szintetizmus skáláján. A viszonylag fejlett névszóragozású nyelvekben az elöljárók, illetve a névutók szerepe kevésbé fontos, mint a viszonylag csekély vagy éppenséggel hiányzó névszóragozású nyelvekben. Az előbbiek szintetikusabbak, például a latin nyelv, azaz kevésbé analitikusak, mint az utóbbiak, például az újlatin nyelvek. A nyelveket az is jellemezheti, hogy csak elöljárókhoz vagy csak névutókhoz folyamodnak, vagy az, hogy milyen súlya van az elöljáróknak a névutókkal szemben azon nyelvekben, amelyek mindkét viszonyszó-típussal rendelkeznek. Nyelvészek észrevették, hogy az elöljárót egy bizonyos mondattani típushoz tartozó nyelvek preferálják, mégpedig az SVO-nyelvek, amelyekben az alany–állítmány–tárgy szórend dominál, a névutók használata pedig az jellemző. Az indoeurópai nyelvek többsége elöljárós, miközben névutós nyelvek például a finnugor nyelvcsaládhoz tartozók, köztük a magyar, vagy a török nyelvek. Például a magyarban gyakorlatilag csak névutók vannak. Az egyetlen elöljárószerű szó az ún. „határozóvá tevő mint”, pl. a Mint ápoló dolgozik mondatban. Bár az indoeurópai nyelvek többsége elöljárókat használ, mégis vannak köztük olyan nyelvek, amelyekben van néhány névutó is. Ilyenek például a klasszikus latin (pl. mortis causa ’halál miatt’) vagy az angol, pl. ten years ago ’tíz évvel ezelőtt’ (hu)
|
