Property Value
dbo:abstract
  • Az Emelet együttes (stilizálva ΞMΞLΞT) 2017-ben Budapesten alakult meg. Patkó Béla Kiki és Berkes Gábor, négy évvel az Első Emelet 2013. december 28-i búcsúkoncertje után úgy döntött, hogy újra koncertezésbe kezdenek. Nem szerették volna, ha volt zenekaruk dalai feledésbe merülnének, ezért áthangszerelték a dalokat és két zenész - és - társaságában, újra színpadra álltak. Felmerült Kisszabó Gábor basszusgitáros csatlakozása is, de nem fogadta el a felkérést. Eleinte, koncertjeiken nem csak kizárólag régi zenekaruk slágerei hangoztak el, hanem Kiki szólódalai is a repertoár részei voltak.2018. februárjában, a PetőfiTV Akusztik sorozatában az A38 Hajón adott az EMELET zenekar Akusztik koncertet, amely 2018. március 5-én került adásba. Erre a koncertre gitáros is csatlakozott a zenekarhoz. Meghívott vendégeik, - Unger Balázs a Cimbalibandból, Fehér Zsombor a Kerekes Bandből valamint Molnár Tamás a Jetlagből - is emelték a koncert egyébként is magas színvonalát. A 2019-es évben új repertoárral álltak színpadra. Nyári turnéjukon, kizárólag Első Emelet dalokat, legkedveltebb slágereiket adják elő új hangszerelésben. Sokak szerint, a 2019-es év repertoárja az eddigi legjobb, nem csak a slágereket tekintve, de zeneileg is. (hu)

dbo:associate
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1575107 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2018 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22720735 (xsd:integer)
prop-hu:alakult
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • ΞMΞLΞT (hu)
  • ΞMΞLΞT (hu)
prop-hu:honlap
  • www.emelet.hu (hu)
  • www.emelet.hu (hu)
prop-hu:kép
  • Emelet.jpg (hu)
  • Emelet.jpg (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Emelet (együttes) (hu)
  • Emelet (együttes) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • ΞMΞLΞT (hu)
  • ΞMΞLΞT (hu)
is dbo:associatedBand of
is prop-hu:együttes of
is foaf:primaryTopic of