Property Value
dbo:abstract
  • Az emlőrák vagy mellrák az emlő sejtjeiből kiinduló, nőket és férfiakat egyaránt érintő daganatos megbetegedés. Leggyakrabban az emlő mirigyszövetéből, illetve a tejutak falát bélelő hámszövetből kiinduló rosszindulatú daganat. A tüdőrák után a második leggyakoribb rákos megbetegedés a világon (az összes rákos eset 10,4%-a, mindkét nemet beleértve), és az ötödik leggyakoribb rákhoz köthető halálok. Csak a nőket vizsgálva azonban az emlőrák magasan a leggyakoribb rákfajta, előfordulásában és a halálos esetek arányában egyaránt. 2005-ben 502 000-en haltak meg emlőrákban a világon (ez a rákos halálesetek 7%-a, az összes haláleset csaknem 1%-a). Az emlőrákos esetek száma az 1970-es évek óta jelentősen emelkedett, amit részben a nyugati civilizáció modern életvitelének a számlájára írnak. Az emlőrák előfordulási aránya sokkal magasabb nyugaton (Európában és Észak-Amerikában) mint a Harmadik világ országaiban. Az észak-amerikai nőknél figyelték meg az emlőrák legmagasabb előfordulási arányát. Az USA-ban a nők között az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, és a második leggyakoribb rákhoz köthető halálozási ok (a tüdőrák után). Az amerikai nőknek életük során 1:8 (12,5%) esélyük van arra, hogy invazív (szövetekbe behatoló) emlőrákjuk lesz, és 1:35 (3%) esélyük arra, hogy emlőrákban fognak meghalni. Európában a rosszindulatú megbetegedések – ezek között az emlőrák is – túlélési esélye tekintetében Magyarország a legrosszabbak közé tartozik. A mellrák a posztmenopauza állapotában lévő nőknél népbetegségi szintre emelkedett az utóbbi időben. Az Országos Onkológiai Intézet felmérése szerint hazánkban élete során minden tizedik nő személyesen is megtapasztalja az emlőrákot. Ennek ellenére a nők többségének nincsen a birtokában elegendő információ a rákos betegségekkel kapcsolatban. Mivel az emlő férfiakban és nőkben ugyanazokból a szövetekből épül fel, az emlőrák férfiakban is kialakulhat. Férfiaknál a mellrák gyakorisága századakkora, mint a nőknél, de a rákos esetek túlélési esélye statisztikailag megegyezik a nőknél és a férfiaknál. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 291651 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11052 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23562848 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Emlőrák (hu)
  • Emlőrák (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:halálOka of
is foaf:primaryTopic of