Property Value
dbo:abstract
  • Enhéngál (vagy Enhegal) Lagas város sumer vezetője az i. e. 26. század közepén. Elhelyezése a lagasi kronológiában nehézkes. Sem Ur-Nanse, sem az ő utódai, sem a sumer királylisták felirataiban nem szerepel a neve, ezért lehet feltenni, hogy a Meszilim felirataiban szereplő lagasi lugal előttük élt. Meszilim felsorolásában elfoglalt helye alapján Lugalsagengurt is megelőzte. A feltevést alátámasztja egy felirat, amelyen Enhéngál egy Ummával határos terület miatti konfliktusról számol be, ami első említése Guedinnek, a Lagas és Umma közti viszályok később is fontos forrásának. E szövegben Enhéngál nagy úrnak, magasztos királynak és harcosnak nevezi magát, amely egyben a korai titulatúrák példája is. Az alapzatán van még egy olyan felirat, amely „en-ḫe2-ĝal2 DIM2” olvasatú, és lehet úgy értelmezni, hogy „Enhéngál készítette” –, Az Enhéngál-tábla alapján tudjuk, hogy nem enszi, hanem lugal volt a címe. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a lugal szó későbbi értelmében vett önálló városkirály lett volna, ez a kifejezés épp ekkortájt alakult ki, és néhány nemzedéken belül rögzült a „nagy ember” királyi, uralkodói értelmezése. Enhéngál valószínűleg inkább egy nagy földbirtokos volt, aki Lagasban nagy befolyásra tett szert. Egy nagyjából 2500 hektáros területen ekkor nyolc különböző lugal volt. A szöveg arról szól, hogy Enhéngál felvásárolt tizenegy parcellát egy bizonyos Lugalkigallától (lugal-ki-gal-la išib dnin-gir2-su = Lugalkigalla, Ningírszu papja). A szöveg ugyan jó megtartású és olvasható, de értelmezése nehézkes a sok lehetséges olvasat miatt. A jelenlegi értelmezési hagyomány Igor Mihajlovics Gyjakonov és publikációira támaszkodik. Neve - 𒂗𒃶𒅅 en-ḫe2-ĝal2 – jelentése „az úr bősége”, a fentiek tükrében felvett név lehet. (hu)

dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 1174351 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3788 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22801708 (xsd:integer)
prop-hu:előd
  • ismeretlen (hu)
  • ismeretlen (hu)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:megnevezés
  • lugalja (hu)
  • lugalja (hu)
prop-hu:név
  • Enhéngál (hu)
  • Enhéngál (hu)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Lagas (hu)
  • Lagas (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Enhéngál (hu)
  • Enhéngál (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Enhéngál (hu)
  • lugalja (hu)
  • Enhéngál (hu)
  • lugalja (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of