Property Value
dbo:abstract
  • Az Enigma üzenetek sifrírozására (titkosítására, kriptográfiai kódolására, rejtjelezésére) és desifrírozására (visszafejtésére) használt, német gyártmányú, forgótárcsás, elektromechanikus berendezés. Az „Enigma“ szó a görög (αίνιγμα) szóból ered, melynek jelentése: rejtély, rejtvény. Az első Enigmát Arthur Scherbius német mérnök fejlesztette ki az első világháború végén. Ezt a modellt, illetve változatait az 1920-as évektől kereskedelmi céllal kezdték el alkalmazni. Használták már a spanyol polgárháborúban is, majd a második világháború kitörése előtt szolgálatba állította számos ország, többek között a Harmadik Birodalom is. Az Enigmát használói abszolút biztonságosnak tartották, mivel az ezzel kódolt szövegek hagyományos módon megfejthetetlenek voltak. Használói azonban nem számoltak azzal, hogy a gép által generált titkos szöveget egy másik géppel meg lehet fejteni. Az Enigma feltörhetetlennek tartott kódolását az angolok és a franciák kudarcai után először a lengyel Marian Rejewski vezette, kriptográfusokból és más matematikusokból álló csoport törte fel 1932-ben. A lengyelek munkája alapján a későbbi változatokat a Bletchley Parkban állomásozó szövetséges csoport fejtette meg elektromechanikus, később elektronikus számítógépekkel. 1940-től a világháború végéig a legtöbb német üzenetet meg tudták fejteni. 1943-ban havi 80 000 üzenetet, azaz naponta mintegy 2500 üzenetet törtek fel. A britektől ULTRA kódnevet kapott hírszerzési információkat szigorú titoktartás övezte. Külön csapat gondoskodott „legendák” gyártásáról, más esetekben a megfejtés eredményének ismeretében sem tettek semmi olyasmit, amitől az ellenség gyanút foghatott volna. Az Enigma feltörését az 1970-es évekig titokban tartották. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 501604 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 125194 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23850262 (xsd:integer)
prop-hu:chapter
  • Az Enigma feltörése (hu)
  • Az Enigma feltörése (hu)
prop-hu:date
  • 20110724015209 (xsd:decimal)
prop-hu:editor
  • Christopher Kasparek, Frederick, MD (hu)

prop-hu:first
  • David (hu)
  • Michael (hu)
  • Simon (hu)
  • William (hu)
  • Heinz (hu)
  • F. L. (hu)
  • Władysław (hu)
  • David (hu)
  • Michael (hu)
  • Simon (hu)
  • William (hu)
  • Heinz (hu)
  • F. L. (hu)
  • Władysław (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:language
  • angol (hu)
  • magyar (hu)
  • angol (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:last
  • Smith (hu)
  • Singh (hu)
  • Stevenson (hu)
  • Bauer (hu)
  • Kahn (hu)
  • Kozaczuk (hu)
  • Ulbricht (hu)
  • Smith (hu)
  • Singh (hu)
  • Stevenson (hu)
  • Bauer (hu)
  • Kahn (hu)
  • Kozaczuk (hu)
  • Ulbricht (hu)
prop-hu:pages
  • 151 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Macmillan (hu)
  • Park Könyvkiadó (hu)
  • I. P. Coop (hu)
  • University Publications of America (hu)

prop-hu:title
  • Kódkönyv (hu)
  • Enigma: How the German Machine Cipher Was Broken, and How It Was Read by the Allies in World War Two (hu)
  • Decrypted Secrets (hu)
  • Station X (hu)
  • Titkos háború (hu)
  • Seizing the Enigma: The Race to Break the German U-Boats Codes, 1939-1943 (hu)
  • Die Chiffriermaschine Enigma — Trügerische Sicherheit: Ein Beitrag zur Geschichte der Nachrichtendienste''. PhD Thesis (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1984 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Enigma (gép) (hu)
  • Enigma (gép) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of