dbo:abstract
|
- Latinosan Ephesusi Maximus, görögösen Epheszoszi Maximosz (Epheszosz, 310 körül – Epheszosz, 372) újplatonikus filozófus, gazdag család sarja. Iulianus római császár mestereként híressé és ismert ma is, saját korában az újplatonizmus egyik meghatározó alakja volt. Az ő hatásának tulajdonítják, hogy a császár a kereszténységtől elszakadt, bár valójában senki sem tudja pontosan, hogy mikor és miért szakított vele. Iulianus már gyermekkorában Porphyriust, Plotinust és Iamblicust olvasott, talán épp azért kereste a szintén újplatonikus Maximus társaságát, mert már ezt az irányvonalat választotta korábban is. A ráhatás módjának és mértékének megalapozatlan feltevése azonban az életébe került, már 364-ben perbe fogta és Valens kívánságára kilenc évvel Iulianus halála után halálra ítélte azért, mert Iulianust elfordította a keresztény vallástól. Ammianus Marcellinus sokat írt róla, mivel mindig Iulianus közelében voltak mindketten. a Iulianosz o Paravatisz (1877) című drámájában nagy tudású és sokoldalú bölcsész, főleg Iulianus utolsó beszélgetéseiben fennkölt gondolatokat ad szájába. A keresztül magyarázza meg a platonikus eszméket. Maximus csillagászatra és magiára vonatkozó művei elvesztek. Életrajzának legrészletesebb forrása Eunapius „Szofisták élete” című műve. Iulianus írásaiban is felbukkan, viszont Libanius és a keresztény írók ítélete nagyon negatív, bár különböző okokból. Libanius nem tartja nagy szónoknak és filozófusnak, a keresztények viszont „pogány” mivolta miatt nem kedvelték. (hu)
- Latinosan Ephesusi Maximus, görögösen Epheszoszi Maximosz (Epheszosz, 310 körül – Epheszosz, 372) újplatonikus filozófus, gazdag család sarja. Iulianus római császár mestereként híressé és ismert ma is, saját korában az újplatonizmus egyik meghatározó alakja volt. Az ő hatásának tulajdonítják, hogy a császár a kereszténységtől elszakadt, bár valójában senki sem tudja pontosan, hogy mikor és miért szakított vele. Iulianus már gyermekkorában Porphyriust, Plotinust és Iamblicust olvasott, talán épp azért kereste a szintén újplatonikus Maximus társaságát, mert már ezt az irányvonalat választotta korábban is. A ráhatás módjának és mértékének megalapozatlan feltevése azonban az életébe került, már 364-ben perbe fogta és Valens kívánságára kilenc évvel Iulianus halála után halálra ítélte azért, mert Iulianust elfordította a keresztény vallástól. Ammianus Marcellinus sokat írt róla, mivel mindig Iulianus közelében voltak mindketten. a Iulianosz o Paravatisz (1877) című drámájában nagy tudású és sokoldalú bölcsész, főleg Iulianus utolsó beszélgetéseiben fennkölt gondolatokat ad szájába. A keresztül magyarázza meg a platonikus eszméket. Maximus csillagászatra és magiára vonatkozó művei elvesztek. Életrajzának legrészletesebb forrása Eunapius „Szofisták élete” című műve. Iulianus írásaiban is felbukkan, viszont Libanius és a keresztény írók ítélete nagyon negatív, bár különböző okokból. Libanius nem tartja nagy szónoknak és filozófusnak, a keresztények viszont „pogány” mivolta miatt nem kedvelték. (hu)
|