Property Value
dbo:abstract
  • Az Epica holland szimfonikus metal együttes, amelyet 2002-ben alapított az After Forever együttesből való távozása után. Számaikban sokszor foglalkoznak filozófiai témákkal, megjelennek benne a tudomány és a vallás elemei éppúgy, mint a világ aktuális eseményei. 2003-ban jelent meg debütáló albumuk, a The Phantom Agony a Transmission Records kiadásában. Ezt 2005-ben a követte, ami a holland lemezeladási listák 12. helyén nyitott. A Transmission Records csődje után a Nuclear Blast kiadóhoz igazoltak és 2007-ben kiadták harmadik stúdióalbumukat címmel, ami már a 9. helyet érte el Hollandiában. 2009-ben a egész Európát tekintve kedvező helyen nyitott a lemezeladási listákon, ezen felül pedig kritikai fogadtatása is pozitív volt. Az ötödik stúdióalbumuk, a szintén jó kritikai visszhangra talált, nemzetközi szinten is sikereket értek el vele, az amerikai Billboard 200 listán a 104., a japán Oriconon pedig a 172. helyen nyitott. 2013. március 23-án ünnepelte a zenekar fennállásának 10. évfordulóját egy nagyszabású élő koncerttel. A Retrospect elnevezésű esemény Eindhovenben került megrendezésre, ahol a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar és a Miskolci Nemzeti Színház kórusa kísérte őket, hasonlóan korábbi miskolci fellépésükhöz, ahol a című albumukat is rögzítették. A vendégelőadók között szerepelt továbbá Floor Jansen és Ad Sluijter korábbi Epica tag, valamint Jeroen Simons és Yves Huts. A show alkalmával megerősítették az arról készült felvételek DVD-n való megjelenését. (hu)

dbo:associate
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 619927 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 19626 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22715728 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 2002 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Epica (hu)
  • Epica (hu)
prop-hu:honlap
  • www.epica.nl (hu)
  • www.epica.nl (hu)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
prop-hu:kiadó
  • Nuclear Blast, Transmission (hu)
  • Nuclear Blast, Transmission (hu)
prop-hu:korábbiTagok
  • Ad Sluijter (hu)
  • Dennis Leeflang (hu)
  • Helena Michaelsen (hu)
  • Iwan Hendrix (hu)
  • Jeroen Simons (hu)
  • Yves Huts (hu)
  • Ad Sluijter (hu)
  • Dennis Leeflang (hu)
  • Helena Michaelsen (hu)
  • Iwan Hendrix (hu)
  • Jeroen Simons (hu)
  • Yves Huts (hu)
prop-hu:kép
  • Epica - Live 2012.jpg (hu)
  • Epica - Live 2012.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Requiem for the Indifferent turné, Rio de Janeiro, 2012 (hu)

prop-hu:képméret
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:logó
  • EPICA Logo - BITMAP.jpg (hu)
  • EPICA Logo - BITMAP.jpg (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:ország
  • Reuver (hu)
  • Reuver (hu)
prop-hu:tagok
  • dbpedia-hu:Simone_Simons
  • Rob van der Loo (hu)
  • Ariën van Weesenbeek (hu)
  • Coen Janssen (hu)
  • Isaac Delahaye (hu)
  • Mark Jansen (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Epica (hu)
  • Epica (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is foaf:primaryTopic of