Property Value
dbo:abstract
  • Az Erdélyi magyar evangélikus egyházkerület, a gyulafehérvári róm. kat. egyházmegyének Meszesen túli részében általánosságban véve a vármegyék és székely székek egyházközségeiből alakult olyanképpen, hogy legkésőbb 1554-ben, de valószínűleg már 1553-ban megválasztották püspöküket egy Tamás nevű volt szerzetes személyében, aki alighanem azonos volt az ekkori ily nevű fogarasi pappal. Püspöki állását 1557-nek körülbelül februárjában Dávid Ferenc kolozsvári plébánossal töltötték be, aki azonban 1559-ben le-mondott róla. Helyébe még ez évben Alesius Dénes szászfenesi pap lépett, akit aztán 1564-ben a fejedelem tett le. Az 1571. szept. 9-én megnyílt szász zsinat alkalmából az ott szintén megjelent magyar evangélikusok a reformátusokkal közösen újból Alesiust választották püspökükké, akinek 1577 tavaszán bekövetkezett halálával végleg feloszlott a kerület. Ennek 1557-ben kilenc egyházmegyéje lehetett, úgymint a gyalui, küküllői, székelföldi, belsőszolnoki, dobokai, tordai, vajdahunyadi, gyulafehérvári, és a nagyváradi róm. kat. püspökségből ide csatlakozott kalotaszegi, de a következő években annyira tömegesen állottak át hívei a helvét irányhoz, hogy 1565-ben már csupán a kevéssel előbb keletkezett bonyhai káptalan szerepelt magyar lutheránus testületként. Ez utóbbi is megszűnt, amikorra másodszor püspök lett Alesius. A felsoroltakon kívül nem is volt püspöke. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1514534 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1637 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19341907 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Erdélyi magyar evangélikus egyházkerület (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of