Property Value
dbo:abstract
  • Erdődi Lajos (Forrai-Nagyiratos, 1902. augusztus 17. – Budapest, 1970. szeptember 17.) gyulai ügyvéd, szociáldemokrata politikus, a „nép ügyvédje”. Nagy műveltségű, kitűnő felkészültségű ügyvéd volt. Bábáskodott a népi írók mozgalmának elindításánál. Tevékenyen részt vett a magyar (baloldali) agrárreform kidolgozásában, melynek gyakorlati megvalósításáért küzdött (minden fórumon, szervezetben) egész életében. Céljait mindenkor demokratikus módon, politikai, jogi eszközökkel kívánta elérni. Eszméit, népét soha nem tagadta meg, de – mivel mindig kora előtt járt – egyetlen politikai rendszerben sem volt elfogadott. Minden megpróbáltatást vállalva harcolt kiszolgáltatott, jogfosztott, szeretett népének felemeléséért. A második világháború alatt ezért kommunistának bélyegezték, és bebörtönözték. Hamar rájött azonban, hogy a kommunizmus nem járható út, és Magyarországnak demokratikus és független államnak kell maradnia. Így a világháború után, amikor Magyarországon épp csak elkezdődött a kommunizmus, ő már rég nem akart kommunista lenni. Nem volt hajlandó a megszálló, diktatórikus, bolsevista hatalom szolgálatába állni. Ezért 10 év átnevelő munkaszolgálatra ítélték, amit a szovjet Gulag táboraiban töltött le. (hu)

dbo:deathPlace
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 618925 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 34759 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23247669 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • 1970 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:név
  • Erdődi Lajos (hu)
  • Erdődi Lajos (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1902 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Erdődi Lajos (hu)
  • Erdődi Lajos (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of