Property Value
dbo:abstract
  • Hjalmar Erik Wilhelm „Burre, Jerka” Burman (Svédország, Stockholm, 1897. december 6. – Svédország, Stockholm, 1985. március 31.) Európa-bajnok és kétszeres olimpikon svéd jégkorongozó. Ő a svéd válogatott legelső gólszerzője, amit Belgium ellen ütött 1920. április 23-án. Először olimpián az 1920-as nyárin vett részt a svéd jégkorongcsapatban. Első mérkőzésükön, ami a negyeddöntő volt, a verték 8–0-ra. Az elődöntőben a franciákat verték 4–0-ra. A döntőben kikaptak a kanadaiaktól 12–1-re. A lebonyolítás érdekessége, hogy ezután nem kapták meg az esüstérmet, hanem még játszaniuk kellett érte. Így az ezüstmérkőzésen az amerikaiktól 7–0-ra kikaptak. Ezután már a bronzéremért kellett játszaniuk egy mérkőzést, amin a svájci csapatot verték 4–0-ra. A bronzmérkőzésen viszont kikaptak a csehszlovákoktól, és így a 4. helyen zártak. A következő olimpián, jégkorongban szintén a 4. lett a svéd csapat. Első mérkőzésükön a svájciakat verték 9–0-ra, utána Kanadától kikaptak 22–0-ra, majd a csehszlovákokat verték 9–3-ra. Ezután jött a négyes döntő, ahol a kanadaiak elleni mérkőzés beszámított, így játszottak az amerikaik ellen, ami 20–0-s vereség lett, majd a britek is megverték őket 4–3-ra. A svéd csapattal lett. A -val 1923-ban, 1929-ben és 1930-ban svéd bajnok volt. 1929-ben még bandy bajnokságot is nyert. (hu)

dbo:birthName
  • Hjalmar Erik Wilhelm Burman (hu)
  • Hjalmar Erik Wilhelm Burman (hu)
dbo:deathPlace
dbo:occupation
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1128947 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4025 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20294947 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Jerka, Burre (hu)
  • Jerka, Burre (hu)
prop-hu:halálHelye
  • Stockholm (hu)
  • Stockholm (hu)
prop-hu:kép
  • Erik Jerka Burman.jpg (hu)
  • Erik Jerka Burman.jpg (hu)
prop-hu:név
  • Erik Burman (hu)
  • Erik Burman (hu)
prop-hu:szakma
  • jégkorongozó (hu)
  • jégkorongozó (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Hjalmar Erik Wilhelm Burman (hu)
  • Hjalmar Erik Wilhelm Burman (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állampolgárság
  • Svéd (hu)
  • Svéd (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Erik Burman (hu)
  • Erik Burman (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:nick
  • Jerka, Burre (hu)
  • Jerka, Burre (hu)
is foaf:primaryTopic of