Property Value
dbo:abstract
  • Az Eris, kisbolygó-jelöléssel 136199 Eris (ideiglenesen 2003 UB313, korábbi ragadványnevén Xéna) a legnagyobb ismert törpebolygó és a Naprendszerben, és a kilencedik legnagyobb, közvetlenül a Nap körül keringő test. Sugara 2010-es mérések szerint 1163 kilométer, a tömege pedig 27%-kal nagyobb a Pluto tömegénél. Az Erist először 2005 januárjában találta meg egy Palomar Obszervatóriumban dolgozó csapat, melyet vezetett. Még ebben az évben igazolták a létezését. Neptunuszon túli objektum (TNO), a Kuiper-övön túl található szórt korong tagja. Van egy holdja, a Dysnomia; a legújabb megfigyelések szerint nincsenek továbbiakra utaló jelek. A Naptól jelenleg 96,7 CsE-re van, körülbelül háromszor messzebb, mint a Pluto. Mivel az Eris nagyobb, mint a Pluto, felfedezői és a NASA a Naprendszer hívták. Ez és néhány hasonló méretű objektum felfedezése tette szükségessé, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) a történelem során először meghatározza a bolygó fogalmát. Az új IAU-definíció szerint, amit 2006. augusztus 24-én fogadtak el, az Eris egy törpebolygó, a Plutóval, a Ceresszel, Haumeával és a Makemakéval együtt. (hu)

dbo:discoverer
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 37818 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11395 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23734430 (xsd:integer)
prop-hu:abszolútMagnitúdó
  • −1,12 ± 0,01 (hu)
  • −1,12 ± 0,01 (hu)
prop-hu:albedó
  • 0.860000 (xsd:double)
prop-hu:altNevek
  • Erisz (hu)
  • Xéna (hu)
  • Erisz (hu)
  • Xéna (hu)
prop-hu:aphélium
  • 97.560000 (xsd:double)
  • 14.6
prop-hu:epocha
  • 2006 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:excentricitás
  • 0.441000 (xsd:double)
prop-hu:felfedezésIdeje
  • 2005 (xsd:integer)
prop-hu:felfedező
prop-hu:felszállóCsomó
  • 35.869000 (xsd:double)
prop-hu:felszíniGravitáció
  • ~0,8 m/s² (hu)
  • ~0,8 m/s² (hu)
prop-hu:fizikaiTulajdonságok
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:félNagytengely
  • 10.12
  • 67.67
prop-hu:holdak
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:hőmNév
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:hőmérséklet
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:inklináció
  • 44.187000 (xsd:double)
prop-hu:kisbolygóKategória
  • törpebolygó, TNO, plutoid, és SDO (hu)
  • törpebolygó, TNO, plutoid, és SDO (hu)
prop-hu:kisbolygóNév
  • Eris (hu)
  • Eris (hu)
prop-hu:kép
  • Eris and dysnomia2.jpg (hu)
  • Eris and dysnomia2.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A felvételt a Hubble űrtávcső készítette (hu)
  • Az Eris és a Dysnomia (hu)
  • A felvételt a Hubble űrtávcső készítette (hu)
  • Az Eris és a Dysnomia (hu)
prop-hu:közepesAnomália
  • 197.634000 (xsd:double)
prop-hu:magnitúdó
  • 18.700000 (xsd:double)
prop-hu:maxHőm
  • 55.0
prop-hu:minHőm
  • 30.0
prop-hu:név
  • Eris (hu)
  • Eris (hu)
prop-hu:perihélium
  • 37.770000 (xsd:double)
  • 5.65
prop-hu:perihéliumSzöge
  • 151.430000 (xsd:double)
prop-hu:periódus
  • 557 (xsd:integer)
  • 203600 (xsd:integer)
prop-hu:sziderikusForgásidő
  • > 8 h? (hu)
  • > 8 h? (hu)
prop-hu:típus
  • törpebolygó (hu)
  • törpebolygó (hu)
prop-hu:tömeg
  • (hu)
  • kg (hu)
  • (hu)
  • kg (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:átlHőm
  • 42.5
prop-hu:átlSebesség
  • 3.436
prop-hu:átlagosSugár
  • (hu)
  • 1163.0
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Eris (törpebolygó) (hu)
  • Eris (törpebolygó) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of