Property Value
dbo:abstract
  • I. Eurich, más írásmóddal Evaric vagy Erwig (440 körül – 484. december 28.) a nyugati gótok királya 466-tól haláláig. I. Theuderich egyik fia volt. Nevéhez fűződik az első germán joggyűjtemény, a "Codex Euricianus", amelyet a római hivatalnokok vetettek papírra. Számos hadjáratot indított, és birodalmát a Loire-tól és a Rhône-tól egészen Hispániáig terjesztette ki. Elfoglalta Clermont-t és Auvergne városait. Testvére, II. Theuderich meggyilkolásával jutott hatalomra Az ő uralkodása alatt jött létre a független gót állam. Uralma alatt bontották fel a vizigótok a szövetséget a Nyugatrómai Birodalommal. 468-ban pedig bevonult Hispániába is. Anthemius római császár hiába próbálta Riutimis britanniai király segítségével megállítani. Eurich elfoglalta Areverna városát, amelynek élén akkor Ecdicius, a rómaiak parancsnoka állt, majd 473-ban Arelatumot és Massiliát saját területéhez csatolta. 475-ben Julius Nepos császár elismerte a hódításokat, mivel az Észak-Itáliát fenyegető barbárok miatt szüksége volt a nyugati gótokra.Lényegében 477-re megteremtette nagybirodalmi álmát: létrehozott egy zárt gót hazát, melyet vizek határoltak és amely Gallia jelentős részét magába foglalta. Hispaniában a teljes északi rész, Hispania Tarraconensis provincia az Ebro folyónál a gótok kezére kerül. Eurich kiadott egy törvénykönyvet is, melyben a gót és a római alattvalók viszonyát szabályozta (475 körül – elsőként a germán uralkodók közül). A régi római adminisztrációs és pénzügyi szervezetet megtartotta, és az általa kinevezett duxok és comesek irányítása alá helyezte. Uralkodása alatt érte a fénykorát a nyugati gót királyság. toulouse-i (Tolosa) udvara nemzetközileg is tekintélyes volt. Eurich is ariánus keresztény volt. Az arianizmust a gótok függetlenségével azonosította, a katolicizmust pedig a Római Birodalom uralmával. Bár nem üldözte a katolikusokat, de ha megürült egy püspöki szék, azt nem töltötte be. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 510449 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5711 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21597154 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:halálozásiDátum
  • --12-28
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:kép
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
  • Nyugati gót király (hu)
  • Nyugati gót király (hu)
prop-hu:név
  • I. Eurich (hu)
  • I. Eurich (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 440 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 466 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 484 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:édesanya
  • nem ismert (hu)
  • nem ismert (hu)
prop-hu:édesapa
prop-hu:évek
  • 466 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Eurich nyugati gót király (hu)
  • Eurich nyugati gót király (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Nyugati gót király (hu)
  • I. Eurich (hu)
  • Nyugati gót király (hu)
  • I. Eurich (hu)
is dbo:parent of
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:édesapa of
is foaf:primaryTopic of