Property Value
dbo:abstract
  • Az Európai Filmdíj (European Film Awards), 1996-ig a díjtrófea neve után Felix-díj (Felix Awards) egy 1988-ban alapított filmművészeti elismerés, melyet az Európai Filmakadémia (EFA) ítél oda minden évben, különböző műfaji és alkotói kategóriában. A díjak átadására a Filmakadémia által szervezett díjátadó ünnepség keretében kerül sor páratlan évben Berlinben, páros évben Európa valamely városában (jellemzően az év kulturális fővárosainak egyikében), december elején. A filmdíj előzetes válogatáslistájára a legtöbb akadémiai taggal rendelkező húsz ország nevezhet egy-egy, az előző év közepétől az aktuális év közepéig bemutatott filmet, mely listát kiegészítenek az EFA válogató bizottsága által javasolt „európai” alkotásokkal. A jelöltekről, valamint a díjazottakról az akadémia több mint háromezer fős tagsága dönt kétkörös szavazással. Az eredményeket rendkívüli titoktartás mellett összesítik és őrzik a díjátadás pillanatáig. A tagok által megszavazott díjakon felül a Filmakadémia igazgatótanácsa alkalmi jelleggel különdíjjakkal ismerheti el egy-egy művész kiemelkedő munkáját. 2006. óta az európai filmkedvelőknek, 2012. óta pedig a tizenéves fiatalok is lehetőségük van odaítélni egy közönségdíjat kedvenc filmjüknek. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 502221 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 33617 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23877433 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1988 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • The EFA Statuette (hu)
  • The EFA Statuette (hu)
prop-hu:archívdátum
  • 2012-10-29 (xsd:date)
  • 2018-03-11 (xsd:date)
  • 2018-04-01 (xsd:date)
  • 2018-04-06 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:cím
  • 27 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
  • Regulations for the 31st European Film Awards (hu)
prop-hu:elsőDíjátadó
  • --11-26
prop-hu:elér
  • 2016-02-10 (xsd:date)
  • 2018-03-11 (xsd:date)
  • 2018-04-01 (xsd:date)
  • 2018-04-06 (xsd:date)
prop-hu:eredetiNév
  • European Film Awards (hu)
  • European Film Awards (hu)
prop-hu:formátum
  • PDF (hu)
  • PDF (hu)
prop-hu:hely
  • Berlin (hu)
  • Berlin (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:kiadó
  • European Film Academy (hu)
  • European Film Academy (hu)
prop-hu:kép
  • European Film Academy - European Film Awards logo.svg (hu)
  • European Film Academy - European Film Awards logo.svg (hu)
prop-hu:következőDíjátadó
  • --12-11
prop-hu:legutóbbiDíjátadó
  • --12-12
prop-hu:magyarNév
  • Európai Filmdíj - (hu)
  • Európai Filmdíj - (hu)
prop-hu:méret
  • 346 (xsd:integer)
  • 3,5 MB (hu)
prop-hu:nyelvkód
  • en (hu)
  • en (hu)
prop-hu:szervezetNeve
  • Európai Filmakadémia (hu)
  • Európai Filmakadémia (hu)
prop-hu:székhely
  • Berlin (hu)
  • Berlin (hu)
prop-hu:url
prop-hu:weblap
  • europeanfilmacademy.org (hu)
  • europeanfilmawards.eu (hu)
  • europeanfilmacademy.org (hu)
  • europeanfilmawards.eu (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1988 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • 2018 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Európai Filmdíj (hu)
  • Európai Filmdíj (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:díj(ak)_ of
is prop-hu:kitüntetései of
is prop-hu:másDíjak of
is foaf:primaryTopic of