dbo:abstract
|
- A 4. Európai Filmdíj-átadó ünnepséget (4th European Film Awards) ~ a díj akkori neve után Felix-gálát – 1991. december 1-jén tartották meg a potsdami Babelsberg Stúdióban. A gálán a tagországok által nevezett, az év folyamán hivatalosan bemutatott alkotások közül az Európai Filmakadémia zsűrije által legjobbnak tartott filmeket, illetve alkotóikat részesítették elismerésben. Az est két házigazdája Désirée Nosbusch luxemburgi színésznő és Johannes Willms német történész, publicista volt. 1991-ben az európai filmdíjakra 24 ország nevezte alkotásait. Magyarország játékfilm kategóriában Rózsa János Félálom, míg dokumentumfilm kategóriában Forgács Péter Privát Magyarország című alkotását nevezte. A nevezett filmek közül a Hanna Schygulla által elnökölt zsűri választotta ki a jelölteket. A legtöbb, három-három jelölést kapott a francia Jacques Doillon filmdrámája, A kis bűnöző, a német Volker Schlöndorff Max Frisch regényéből adaptált filmdrámája, a Homo Faber, valamint az elsőfilmes belga rendező, Jaco van Dormael Toto a hős című vígjátéka. Magyar alkotás nem szerepelt a díjra jelöltek között. Az év legjobb európai filmje egy angol dráma, Ken Loach Lim-lomja lett. A díjkiosztó abszolút nyertese a Toto a hős: 3 jelöléséből kettőt (legjobb újoncfilm, legjobb színész) nyert el, továbbá Jaco van Dormael vehette át a legjobb forgatókönyvírónak, a film képi világát megteremtő Walter van den Ende pedig a legjobb operatőrnek járó Felixet. Az Európai Filmtársaság (EFT) életműdíját „a hetedik művészet mitikus figurájának”, „a filmes megtévesztés zsenijének”, a francia-magyar Trauner Sándor díszlettervezőnek ítélték oda. A művész érdemeit Horst Buchholz német színész méltatta, felemlegetve Billy Wilder 1961-es Egy, kettő, három című vígjátékának forgatását, amihez Trauner újraépítette a Brandenburgi kaput. A díjat a legendás francia filmrendező, Marcel Carné adta át az agyi érkatasztrófa miatt távol maradni kényszerült Trauner feleségének, az állva tapsoló közönség hangos ovációja mellett. (hu)