Property Value
dbo:abstract
  • A 30. Európai Filmdíj-átadó ünnepséget (30th European Film Awards), amelyen a 2016. június 1. és 2017. május 31. között hivatalosan bemutatott, az Európai Filmakadémia több mint 3000 tagjának szavazata alapján legjobbnak ítélt európai alkotásokat részesítették elismerésben, 2017. december 9-én rendezték meg a berlini fesztiválpalotában. Az ünnepség házigazdája ezúttal is német televíziós műsorvezető, humorista volt. Az Európai Filmakadémia 2017. augusztus 29-én nyilvánosságra hozta a válogatáslistát, amelyre a legtöbb akadémiai taggal rendelkező húsz ország egy-egy filmet közvetlenül szavazhatott be, a többiről az EFA válogató bizottsága döntött, amelynek tagja volt az akadémia igazgatótanácsa, valamint hat meghívott szakértő, köztük Bognár Péter magyar filmforgalmazó. A listán 51 játékfilm szerepelt 31 európai országból. A jelöltekről az akadémia több mint háromezer fős tagsága döntött szavazással. 2017-ben 22 kategóriában osztottak ki díjat: * 10 a tagok szavazataival megválasztandó művészi kategóriában; * 7 zsűri által eldöntendő technikai kategóriában; * 3 különdíj kategóriában; * 2 közönségdíj kategóriában. A legjobb európai rövidfilm kategóriába az egyes jelölő filmfesztiválok időrendjében érkeztek be a kisfilmek adatai. A nagyközönség szeptember 1-jétől tekinthette meg és szavazhatott a a legjobb film közönségdíjára. A nemzetközi filmkritikusok által odaítélt legjobb európai felfedezett kategória jelöltjeit 2017. október 19-én, a legjobb európai animációs játékfilmét pedig október 24-én közölték a nyilvánossággal. A legjobb európai film díjára, valamint a főbb alkotók elismerésére jelöltek listáját 2017. november 4-én hozták nyilvánosságra a Sevillai Európai Filmfesztiválon. Jellemző az erős válogatásra, hogy a legjobb európai film díjra jelölt öt alkotás közül három nyert díjat 2007-ben a cannes-i fesztiválon, beleértve az arany pálmás A négyzet, valamint a nagydíjas 120 dobbanás percenként című filmdrámákat, négy filmet pedig Oscar-díjra neveztek a legjobb idegen nyelvű film kategóriában (120 dobbanás percenként, A négyzet, Szeretet nélkül, valamint Testről és lélekről). Enyedi Ildikó alkotása első helyen szerepelt azon a június elején nyilvánosságra hozott tízes listán, amelyen az Európai Filmakadémia felkérésére a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége tette meg javaslatait a legjobb film kategóriára. Enyedi Ildikót jelölték a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díjra is, a film főszereplőjét, Borbély Alexandrát pedig a legjobb színésznő kategóriában (ez utóbbi díjat is kapott). Ugyancsak szerepelt a versenyben LOVE című Magyar Filmdíj-nyertes animációs filmje, amelyet az uppsalai fesztiválon jelöltek a legjobb európai rövidfilmek közé. Az EFA 51 nagyjátékfilmes válogatáslistáján szerepelt még Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje. A dokumentumfilmek 2017. augusztus 14-én nyilvánosságra hozott 15 filmből álló rövid listáján ott volt Simonyi Balázs Ultra című, szupermaratonistákról szóló 81 perces színes dokumentumfilmje is, azonban a díjra jelölt öt alkotás közé már nem jutott be. Az Európai Filmakadémia által felkért szakmai zsűri 2017. november 14-én hozta nyilvánosságra, hogy a hét technikai jellegű kategóriában kik kapják meg az elismerést. A 30. európai filmgála abszolút győztese Ruben Östlund svéd rendező A négyzet című filmvígjátéka lett: összesen hat szobrocskát nyert el, abból ötöt a kiemelt, akadémiai tagok által megszavazott művészi kategóriákban. A film alkotóin kívül e kategóriák közül csupán a Testről és lélekről hősnőjét alakító Borbély Alexandra vihetett haza trófeát. 6. alkalommal tartották meg a Fiatal Közönség Filmnapját 2017. május 7-én. A rendezvényen 31 ország 36 helyszínén 12-15 éves nézők választották ki a legjobbnak tartott filmet a számukra készült 3 alkotásból. A mintegy 40 magyar fiatal részére a Tabán moziban szervezték meg az egész napos filmnézést és a szavazást. Noha nem tartozik szorosan az európai filmdíjak sorába, a gálaünnepséghez kapcsolódóan adták át Nehéz szívvel című alkotásáért Guðmundur Arnar Guðmundsson izlandi filmrendezőnek az Európai Filmakadémia (EFA) és a Hamburgi Filmfesztivál (Filmfest Hamburg) által közösen alapított elismerést, az . (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1466484 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 33380 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22277338 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • 2017 (xsd:integer)
  • EFA Feature Film Selection 2017 (hu)
prop-hu:archívdátum
  • 2017-05-05 (xsd:date)
  • 2017-08-18 (xsd:date)
  • 2017-11-14 (xsd:date)
  • 2017-12-03 (xsd:date)
  • 2018-11-23 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:cím
  • 15 (xsd:integer)
  • Five Films Nominated for EUFA 2017 (hu)
  • Jury Unveils First Seven EFA Winners (hu)
  • Regulations for the 30th European Film Awards (hu)
  • The European Film Awards (hu)
  • The European Film Awards – Archive (hu)
  • Budapesten is szavaznak a fiatalok az Európai Filmakadémia díjáról (hu)
prop-hu:dátum
  • 2017-05-04 (xsd:date)
  • 2017-11-14 (xsd:date)
  • --12-09
prop-hu:elér
  • 2017-05-05 (xsd:date)
  • 2017-08-18 (xsd:date)
  • 2017-11-14 (xsd:date)
  • 2017-12-03 (xsd:date)
  • 2018-11-23 (xsd:date)
prop-hu:előzőGála
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:formátum
  • PDF (hu)
  • PDF (hu)
prop-hu:hely
  • Berlin (hu)
  • Budapest (hu)
  • Hamburg (hu)
  • Berlin (hu)
  • Budapest (hu)
  • Hamburg (hu)
prop-hu:helyszín
  • Haus der Berliner Festspiele, Berlin (hu)

prop-hu:honlap
prop-hu:házigazda
  • Thomas Hermanns (hu)
  • Thomas Hermanns (hu)
prop-hu:időtartam
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Magyar Nemzeti Filmalap (hu)
  • European Film Academy (hu)
  • Filmfest Hamburg (hu)
  • Magyar Nemzeti Filmalap (hu)
  • European Film Academy (hu)
  • Filmfest Hamburg (hu)
prop-hu:kép
  • Haus der Berliner Festspiele - Große Bühne - Schaperstraße - 16.09.2013.JPG (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A berlini fesztiválpalota (hu)
  • A berlini fesztiválpalota (hu)
prop-hu:következőGála
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:magyarNév
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:méret
  • 135 (xsd:integer)
prop-hu:nyelvkód
  • en (hu)
  • hu (hu)
  • en (hu)
  • hu (hu)
prop-hu:szerző
prop-hu:url
prop-hu:weblap
  • eufa.org (hu)
  • europeanfilmacademy.org (hu)
  • ifipress.hu (hu)
  • eufa.org (hu)
  • europeanfilmacademy.org (hu)
  • ifipress.hu (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2017 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Európai Filmdíjak 2017 (hu)
  • Európai Filmdíjak 2017 (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of