Property Value
dbo:abstract
  • Az Evanescence egy amerikai rockegyüttes, az Arkansas-beli Little Rockban alakult 1995-ben. Alapítói Amy Lee énekes/billentyűs és gitáros. Az első privát felvételek után a zenekar elkészítette a Fallen című albumát, melyet a adott ki 2003-ban. A Fallen több mint 17 millió példányban kelt el világszerte, és ez az album segítette hozzá a zenekart a Grammy-díjhoz. Egy évvel később az Evanescence első élő felvételes albumát, az -ot több mint 1 millió példányban értékesítették a világon. 2006-ban a zenekar bemutatta második stúdióalbumát, a , mely 6 milliónál is több példányban kelt el. A zenekar felállása gyakran változott: 2002-ben, az alapító Moody 2003-ban, basszusgitáros 2006-ban hagyta ott a zenekart. Őket követték gitáros és dobos 2007-ben. Az utóbbi két távozás hézagokat hagyott a zenekar soraiban, melyeket ideiglenes tagokkal pótoltak. Az Evanescence 71. helyezést kapott a Decade Legjobb Előadók (Best Artists) kategóriáján. 2009-ben kihirdették az Evanescence végleges felállását, a harmadik stúdióalbumuk készítését 2011. október 11-én adtak ki. A lemezeladások alapján (127 ezer kelt el belőle az első héten) a Billboard 200-on az 1. helyen nyitott. Az közzétette, hogy négy másik Billboard kategóriában is első helyen debütált: Rock Albums, Digital Albums, Alternative Albums, Hard Rock Albums. Az első dalt, a „”-ot 2011. augusztus 9-én mutatták be. A második számot, a „”-t 2011. október 31-én küldték el a rádióknak. Az együttes jelenleg az új felvételek előkészítésként közös turnén van a The Pretty Reckless és a zenekarokkal. (hu)

dbo:associate
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 640395 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8559 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23895174 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1995 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Evanescence (hu)
  • Evanescence (hu)
prop-hu:honlap
  • www.evanescence.com (hu)
  • www.evanescence.com (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:korábbiTagok
prop-hu:képaláírás
  • Balról jobbra: Terry Balsamo, Will Hunt, Amy Lee, Tim McCord, Troy McLawhorn (hu)
  • Az Evanescence 2011-ben (hu)

prop-hu:műfaj
prop-hu:ország
  • Amerikai Egyesült Államok (hu)
  • Amerikai Egyesült Államok (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Evanescence (hu)
  • Evanescence (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:associatedBand of
is prop-hu:együttes of
is foaf:primaryTopic of