Property Value
dbo:abstract
  • Az csanádalberti evangélikus templom a 1882-ben épült klasszicista stílusban, a község központjában áll. Csanádalbertin az újratelepülés, 1844 óta van evangélikus gyülekezet. Az épület két bejáratot kapott, ami közül már csak egy használható: ez a elé kiugró toronyba nyílik; díszítésként két korinthoszi féloszlop és a timpanon szolgál. A hajó egyenes lépcsője a karzatra vezet. Az ajtó fölé szlovák nyelvű emléktáblát helyeztek el, rajta a 100. zsoltár szövegével. Az eredeti toronysisak a jelenleginél díszesebb és magasabb is volt. A templom oldalhomlokzatát öt nagyméretű, félkörívesen záródó ablak, féloszlopok és erőteljes koronázó párkány tagolja. A szentély kívülről a hatszög három oldalával záródik, míg belül félköríves kialakítású; félgömbkupolája alatt kapott helyet a fa oltár és a szószék; előbbi festése vörös márványt imitál, és Krisztust a keresztfán ábrázoló oltárkép díszíti. Föléjük hangvetőt helyeztek. A templombelső lizénái tagolóelemként funkcionálnak. A mennyezet és a falak találkozása íves kiképzésű. A második világháború során a templom orgonája megsérült. 1978-ban egy viharban a torony annyira megsérült, hogy újjá kellett építeni; ekkor került helyére a mai, zömökebb és alacsonyabb toronysisak. Később a karzat alatti részt falazással elválasztották a templom belső terétől, és ott imatermet alakítottak ki. 1994-ben a templom külsejét teljesen felújították, egyúttal befalazták az északi oldalbejáratot. 2010 júniusában hosszú idő óta a legnagyobb vihar csapott le a térségre, és a templom súlyos károkat szenvedett: ablakai betörtek, a vakolat lepergett és leszakadt a torony alatti óra is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 690112 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3131 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20658314 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 6915 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:egyházkerület
prop-hu:egyházközség
  • Ambrózfalva–Csanádalberti–Pitvarosi Evangélikus Egyházközség (hu)

prop-hu:egyházmegye
prop-hu:felekezet
prop-hu:kép
  • Lutheran Church Csanádalberti.jpg (hu)

prop-hu:képméret
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Evangélikus templom (hu)
  • Evangélikus templom (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:település
prop-hu:url
prop-hu:vallás
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építése
  • 1882 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Evangélikus templom (Csanádalberti) (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:képaláírás of
is foaf:primaryTopic of