Property Value
dbo:abstract
  • A makói evangélikus templom a Vásárhelyi út és a Luther utca kereszteződésében áll. 1903-ban épült neogót stílusban. 1883. november 11-én hozta létre Draskóczy Ede lelkész a templom építésére szolgáló alapot. 1903-ra ennek értéke már 20 000 korona körül mozgott. Jóllehet a kiviteli tervet eredetileg Csorba József készítette, és ennek az elkészítése majd 4000 koronával kevesebbe is kerül volna, a templom mégis műépítész alternatív terve alapján épült föl; a kivitelező Kövecs Antal építész volt. Az alapkövet 1903. május 26-án tették le, az új templomot Sárkány Sámuel püspök szentelte föl december 13-án. A bélletes fenyőfa kapuzat szerényen díszített, kovácsoltvas pántos; fölötte kőkereszt, afölött rózsaablak található. A középső szint keskeny, csúcsíves hármas ablakok, a fölső szinten zsalus ikerablakokat helyeztek el. A templomhajót tagoló elemei a támpillérek, közöttük két-két csúcsíves ablak található, födéme rabic rendszerű csúcsíves keresztboltozat. Belsejében gránittábla örökítette meg a templomépítő lelkész érdemeit. A szentélynél négy támpillér és három keskeny ablak, északi részén sekrestye kapott helyet. A főtorony háromszintes, sarkait falazták, a belső mezők kőporos vakolásúak. Oromfalain toronyóra-számlap utánzatot helyeztek el, sisakja bádoggal fedett. A csúcson gömb és buzogány látható. A két lépcsőtorony szorosan a főtorony mellett található, rajta 3–3 egyszárnyú ablak és 3–3 körablak engedi át a fényt. Belsejükben 55 lépcsőfokos csigalépcső vezet fölfele. A bádoggal fedett sisakok csúcsain szélzászló díszeleg. Belsejében csúcsíves kivitelű fenyőfa oltár áll, a szobrász ékítmények készültek. A szintén fenyőfából készített szószék nyolcszögletű, díszes baldachinnal és hátfallal ellátott. Sarkai faragott oszlopfejek díszítik. A végfejes padokból összesen 25 készült. 1913 óta belsejében egy 24 üveggömbös bronz csillár és falikaros lámpák világítanak. A fűtésről két nagyméretű kályha gondoskodik. A korábbi haranglábat lebontották, a templom tornyában pedig elhelyezték az ország első acélharangját. 2005 őszén európai uniós forrásból renoválták a templomot: újrafestették a belsejét, kijavították a födém és a tető hibáit. Külseje hófehér nemes vakolatot és új lábazatot is kapott. Felújították a járdát, új kerítést készítettek, és az épület akadálymentesítése is megtörtént. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 456989 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3848 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23786457 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Luther utca 2. (hu)
  • Luther utca 2. (hu)
prop-hu:egyházkerület
prop-hu:egyházközség
  • Szegedi Evangélikus Egyházközség (hu)
  • Szegedi Evangélikus Egyházközség (hu)
prop-hu:egyházmegye
  • Bács-Kiskun Egyházmegye (hu)
  • Bács-Kiskun Egyházmegye (hu)
prop-hu:felekezet
prop-hu:kép
  • Evangelical church Makó.JPG (hu)
  • Evangelical church Makó.JPG (hu)
prop-hu:képméret
  • 245 (xsd:integer)
prop-hu:lelkész
  • ifj. Cserháti Sándor, Makoviczky Gyula (hu)

prop-hu:név
  • Makói evangélikus templom (hu)
  • Makói evangélikus templom (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:település
prop-hu:tervezője
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építése
  • 1903 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Evangélikus templom (Makó) (hu)
  • Evangélikus templom (Makó) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of