Property Value
dbo:abstract
  • Az Exciter egy kanadai speed metal együttes, amely az 1970-es évek második felében alakult, Ottawa városában. A zenekar 1979-ben vette fel az Exciter nevet a Judas Priest azonos című dala nyomán. Érdekességet jelentett a zenekar felállása, ugyanis John Ricci gitáros és Alan Johnson basszusgitáros mellett az énekesi teendőket a dobos Dan Beehler vállalta magára. Első albumuk 1983-ban címmel jelent meg, amely minden korábbinál egy keményebb és gyorsabb formájában mutatta be a heavy metal műfajt. A nagyrészt gyors tempójú dalok révén a szaksajtó az Excitert tekinti az első speed metal zenekarnak, amely komoly befolyást gyakorolt az amerikai speed/thrash színtér kialakulásában is.Második albumuk az 1984-es folytatta klasszikussá vált elődje irányvonalát, majd olyan együttesekkel indultak turnéra, mint az Anthrax vagy a Mercyful Fate. Szélesebb körben azonban nem sikerült ismertté válniuk, az évtized közepétől megjelenő lemezeikre pedig egyre kevesebben voltak vevőek. 1988-ban feloszlott a zenekar, majd egy kérészéletű újjáalakulást (1992-1993) követően, 1996-ban döntöttek úgy, hogy tovább folytatják. Azóta rendszeresen adnak ki lemezeket és adnak koncerteket, jelentősebb sikerek nélkül. Ugyan az együttes számos tagcserén ment keresztül pályafutása során, biztos pontnak tekinthető Dan Beehler dobos/énekes. A kultikusnak számító zenekart ugyan elkerülték a jelentősebb sikerek, ennek ellenére a metal színtérre gyakorolt hatásuk felbecsülhetetlen. Olyan együttesek jelölik meg hatásként az Excitert, mint az Exodus, a Megadeth vagy a Metallica. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:genre
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1637342 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 25288 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22967685 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1979 (xsd:integer)
  • 1992 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Exciter (hu)
  • Exciter (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:kiadó
  • Megaforce, Osmose, Massacre, Noise, Maze Music, Music For Nations, Shrapnel (hu)

prop-hu:korábbiTagok
  • Brian McPhee (hu)
  • David Ledden (hu)
  • Jacques Belanger (hu)
  • Jeff McDonald (hu)
  • John Ricci (hu)
  • Kenny "Metal Mouth" Winter (hu)
  • Marc Charron (hu)
  • Rik Charron (hu)
  • Rob "Clammy" Cohen (hu)
  • Rob Malnati (hu)
  • Brian McPhee (hu)
  • David Ledden (hu)
  • Jacques Belanger (hu)
  • Jeff McDonald (hu)
  • John Ricci (hu)
  • Kenny "Metal Mouth" Winter (hu)
  • Marc Charron (hu)
  • Rik Charron (hu)
  • Rob "Clammy" Cohen (hu)
  • Rob Malnati (hu)
prop-hu:kép
  • Exciter bass&vocals.jpg (hu)
  • Exciter bass&vocals.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Exciter koncert 2005-ben. (hu)
  • Exciter koncert 2005-ben. (hu)
prop-hu:logó
  • Exciter logo.png (hu)
  • Exciter logo.png (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:ország
  • , Ottawa, Ontario (hu)
  • , Ottawa, Ontario (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Exciter (hu)
  • Exciter (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:homepage
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Exciter (hu)
  • Exciter (hu)
is foaf:primaryTopic of