| dbo:abstract
|
- A Fülöp-szigetek japán inváziója a második világháború egyik hadművelete volt a csendes-óceáni hadszíntéren, amely 1941. december 8-án pusztító erejű légitámadásokkal indult az amerikai repülőterek ellen. Japánban az első világháború után egyre elfogadottabb nézetté vált, hogy a szigetország élelmiszer- és nyersanyagigényét terjeszkedéssel kell biztosítani. Ennek elsődleges célpontja Kína volt. A japánok 1931-ben elfoglalták Mandzsúriát, majd 1936-ban háborút indítottak Kína ellen. Amerika és az európai gyarmattartók saját kereskedelmi érdekeik védelmében Kína mellett léptek fel, és különböző fenyegetésekkel, korlátozásokkal akarták elérni a japán terjeszkedés leállítását. 1940. szeptember 27-én a japán kormány megkötötte a háromhatalmi egyezményt Németországgal és Olaszországgal. A paktum kölcsönös segítségnyújtásra kötelezte a feleket, ha valamelyiküket támadás éri. A japánok követelésekkel álltak elő érdekszférájuk növelése érdekében, amelyeket Washington elutasított. Tokió megkezdte a felkészülést a háborúra. A haditerv számos helyen irányzott elő váratlan támadást amerikai és európai érdekeltségek, elsőként a csendes-óceáni amerikai flotta támaszpontja, Pearl Harbor, majd rögtön a Fülöp-szigetek ellen. Az amerikaiak – már bőven a Pearl Harbor elleni támadás előtt – számoltak a Fülöp-szigetek inváziójával. A szigetek légierejét és szárazföldi állományát megerősítették, de – a helyi hadsereget vezénylő Douglas MacArthur tábornokot is beleszámítva – túl optimistán ítélték meg lehetőségeiket. Ráadásul a támadás napján ugyanazokat a hibákat követték el, mint Hawaiin: nem figyeltek a radarok jelzéseire, a gépeket pedig szorosan egymás mellett parkoltatták, felkínálva őket így a japán vadászgépeknek és bombázóknak. December 8-án és a következő napokban a japánok szinte az összes amerikai repülőgépet és a cavitei haditengerészeti bázison állomásozó hajók jelentős részét megsemmisítették. A japán csapatok számos helyen partra szálltak, és a gyenge szövetséges erőket maguk előtt kergetve nyomultak előre. December 22-én már Manila közelében, a Lingayen-öbölben hajtottak végre inváziót, és az amerikai-filippínó csapatok kénytelenek voltak visszavonulni a Bataang-félszigetre, illetve Corregidor erődített szigetére. Március 12-én MacArthur Rosevelt elnök utasítására elhagyta a Fülöp-szigeteket, és helyét Jonathan Wainwright tábornok vette át. A japánok folyamatosan lőtték és bombázták Bataangot és Corregidort. Az élelmiszerhiánytól is szenvedő szövetséges csapatok emberfeletti módon tartották vonalaikat, de a túlerő végül győzedelmeskedett. Április 9-én, miután megsemmisítették készleteiket, hajóikat, 75 ezer amerikai és filippínó katona megadta magát a Bataang-félszigeten. Ez volt a történelem legnagyobb amerikai megadása. A japánok foglyaikat étlen-szomjan hajtották a nagyjából 100 kilométerre felállított hadifogolytáborokba. A menet végén 9300 amerikai és 45 ezer filippínó érte el a célt. Május 6-án a japánok partra szálló járművekkel támadást indítottak az utolsó amerikai állás, Corregidor ellen. Jonathan Wainwright bejelentette az amerikaiak megadását. A sziget feladásával az egész ország japán uralom alá került. A Fülöp-szigeteki Államszövetség volt az egyetlen terület a japánok által Nagy-kelet-ázsiai Közös Felvirágzás Övezetének nevezett területen belül, ahol a japán uralom népi ellenállásba ütközött. MacArthur Ausztráliába érkezése után megígérte, hogy visszatér a Fülöp-szigetekre. Erre alig két évet kellett várni. (hu)
- A Fülöp-szigetek japán inváziója a második világháború egyik hadművelete volt a csendes-óceáni hadszíntéren, amely 1941. december 8-án pusztító erejű légitámadásokkal indult az amerikai repülőterek ellen. Japánban az első világháború után egyre elfogadottabb nézetté vált, hogy a szigetország élelmiszer- és nyersanyagigényét terjeszkedéssel kell biztosítani. Ennek elsődleges célpontja Kína volt. A japánok 1931-ben elfoglalták Mandzsúriát, majd 1936-ban háborút indítottak Kína ellen. Amerika és az európai gyarmattartók saját kereskedelmi érdekeik védelmében Kína mellett léptek fel, és különböző fenyegetésekkel, korlátozásokkal akarták elérni a japán terjeszkedés leállítását. 1940. szeptember 27-én a japán kormány megkötötte a háromhatalmi egyezményt Németországgal és Olaszországgal. A paktum kölcsönös segítségnyújtásra kötelezte a feleket, ha valamelyiküket támadás éri. A japánok követelésekkel álltak elő érdekszférájuk növelése érdekében, amelyeket Washington elutasított. Tokió megkezdte a felkészülést a háborúra. A haditerv számos helyen irányzott elő váratlan támadást amerikai és európai érdekeltségek, elsőként a csendes-óceáni amerikai flotta támaszpontja, Pearl Harbor, majd rögtön a Fülöp-szigetek ellen. Az amerikaiak – már bőven a Pearl Harbor elleni japán támadás előtt – számoltak a Fülöp-szigetek inváziójával. A szigetek légierejét és szárazföldi állományát megerősítették, de – a helyi hadsereget vezénylő Douglas MacArthur tábornokot is beleszámítva – túl optimistán ítélték meg lehetőségeiket. Ráadásul a támadás napján ugyanazokat a hibákat követték el, mint Hawaiin: nem figyeltek a radarok jelzéseire, a gépeket pedig szorosan egymás mellett parkoltatták, felkínálva őket így a japán vadászgépeknek és bombázóknak. December 8-án és a következő napokban a japánok szinte az összes amerikai repülőgépet és a cavitei haditengerészeti bázison állomásozó hajók jelentős részét megsemmisítették. A japán csapatok számos helyen partra szálltak, és a gyenge szövetséges erőket maguk előtt kergetve nyomultak előre. December 22-én már Manila közelében, a Lingayen-öbölben hajtottak végre inváziót, és az amerikai-filippínó csapatok kénytelenek voltak visszavonulni a Bataang-félszigetre, illetve Corregidor erődített szigetére. Március 12-én MacArthur Rosevelt elnök utasítására elhagyta a Fülöp-szigeteket, és helyét Jonathan Wainwright tábornok vette át. A japánok folyamatosan lőtték és bombázták Bataangot és Corregidort. Az élelmiszerhiánytól is szenvedő szövetséges csapatok emberfeletti módon tartották vonalaikat, de a túlerő végül győzedelmeskedett. Április 9-én, miután megsemmisítették készleteiket, hajóikat, 75 ezer amerikai és filippínó katona megadta magát a Bataang-félszigeten. Ez volt a történelem legnagyobb amerikai megadása. A japánok foglyaikat étlen-szomjan hajtották a nagyjából 100 kilométerre felállított hadifogolytáborokba. A menet végén 9300 amerikai és 45 ezer filippínó érte el a célt. Május 6-án a japánok partra szálló járművekkel támadást indítottak az utolsó amerikai állás, Corregidor ellen. Jonathan Wainwright bejelentette az amerikaiak megadását. A sziget feladásával az egész ország japán uralom alá került. A Fülöp-szigeteki Államszövetség volt az egyetlen terület a japánok által Nagy-kelet-ázsiai Közös Felvirágzás Övezetének nevezett területen belül, ahol a japán uralom népi ellenállásba ütközött. MacArthur Ausztráliába érkezése után megígérte, hogy visszatér a Fülöp-szigetekre. Erre alig két évet kellett várni. (hu)
- A Fülöp-szigetek japán inváziója a második világháború egyik hadművelete volt a csendes-óceáni hadszíntéren, amely 1941. december 8-án pusztító erejű légitámadásokkal indult az amerikai repülőterek ellen. Japánban az első világháború után egyre elfogadottabb nézetté vált, hogy a szigetország élelmiszer- és nyersanyagigényét terjeszkedéssel kell biztosítani. Ennek elsődleges célpontja Kína volt. A japánok 1931-ben elfoglalták Mandzsúriát, majd 1936-ban háborút indítottak Kína ellen. Amerika és az európai gyarmattartók saját kereskedelmi érdekeik védelmében Kína mellett léptek fel, és különböző fenyegetésekkel, korlátozásokkal akarták elérni a japán terjeszkedés leállítását. 1940. szeptember 27-én a japán kormány megkötötte a háromhatalmi egyezményt Németországgal és Olaszországgal. A paktum kölcsönös segítségnyújtásra kötelezte a feleket, ha valamelyiküket támadás éri. A japánok követelésekkel álltak elő érdekszférájuk növelése érdekében, amelyeket Washington elutasított. Tokió megkezdte a felkészülést a háborúra. A haditerv számos helyen irányzott elő váratlan támadást amerikai és európai érdekeltségek, elsőként a csendes-óceáni amerikai flotta támaszpontja, Pearl Harbor, majd rögtön a Fülöp-szigetek ellen. Az amerikaiak – már bőven a Pearl Harbor elleni támadás előtt – számoltak a Fülöp-szigetek inváziójával. A szigetek légierejét és szárazföldi állományát megerősítették, de – a helyi hadsereget vezénylő Douglas MacArthur tábornokot is beleszámítva – túl optimistán ítélték meg lehetőségeiket. Ráadásul a támadás napján ugyanazokat a hibákat követték el, mint Hawaiin: nem figyeltek a radarok jelzéseire, a gépeket pedig szorosan egymás mellett parkoltatták, felkínálva őket így a japán vadászgépeknek és bombázóknak. December 8-án és a következő napokban a japánok szinte az összes amerikai repülőgépet és a cavitei haditengerészeti bázison állomásozó hajók jelentős részét megsemmisítették. A japán csapatok számos helyen partra szálltak, és a gyenge szövetséges erőket maguk előtt kergetve nyomultak előre. December 22-én már Manila közelében, a Lingayen-öbölben hajtottak végre inváziót, és az amerikai-filippínó csapatok kénytelenek voltak visszavonulni a Bataang-félszigetre, illetve Corregidor erődített szigetére. Március 12-én MacArthur Rosevelt elnök utasítására elhagyta a Fülöp-szigeteket, és helyét Jonathan Wainwright tábornok vette át. A japánok folyamatosan lőtték és bombázták Bataangot és Corregidort. Az élelmiszerhiánytól is szenvedő szövetséges csapatok emberfeletti módon tartották vonalaikat, de a túlerő végül győzedelmeskedett. Április 9-én, miután megsemmisítették készleteiket, hajóikat, 75 ezer amerikai és filippínó katona megadta magát a Bataang-félszigeten. Ez volt a történelem legnagyobb amerikai megadása. A japánok foglyaikat étlen-szomjan hajtották a nagyjából 100 kilométerre felállított hadifogolytáborokba. A menet végén 9300 amerikai és 45 ezer filippínó érte el a célt. Május 6-án a japánok partra szálló járművekkel támadást indítottak az utolsó amerikai állás, Corregidor ellen. Jonathan Wainwright bejelentette az amerikaiak megadását. A sziget feladásával az egész ország japán uralom alá került. A Fülöp-szigeteki Államszövetség volt az egyetlen terület a japánok által Nagy-kelet-ázsiai Közös Felvirágzás Övezetének nevezett területen belül, ahol a japán uralom népi ellenállásba ütközött. MacArthur Ausztráliába érkezése után megígérte, hogy visszatér a Fülöp-szigetekre. Erre alig két évet kellett várni. (hu)
- A Fülöp-szigetek japán inváziója a második világháború egyik hadművelete volt a csendes-óceáni hadszíntéren, amely 1941. december 8-án pusztító erejű légitámadásokkal indult az amerikai repülőterek ellen. Japánban az első világháború után egyre elfogadottabb nézetté vált, hogy a szigetország élelmiszer- és nyersanyagigényét terjeszkedéssel kell biztosítani. Ennek elsődleges célpontja Kína volt. A japánok 1931-ben elfoglalták Mandzsúriát, majd 1936-ban háborút indítottak Kína ellen. Amerika és az európai gyarmattartók saját kereskedelmi érdekeik védelmében Kína mellett léptek fel, és különböző fenyegetésekkel, korlátozásokkal akarták elérni a japán terjeszkedés leállítását. 1940. szeptember 27-én a japán kormány megkötötte a háromhatalmi egyezményt Németországgal és Olaszországgal. A paktum kölcsönös segítségnyújtásra kötelezte a feleket, ha valamelyiküket támadás éri. A japánok követelésekkel álltak elő érdekszférájuk növelése érdekében, amelyeket Washington elutasított. Tokió megkezdte a felkészülést a háborúra. A haditerv számos helyen irányzott elő váratlan támadást amerikai és európai érdekeltségek, elsőként a csendes-óceáni amerikai flotta támaszpontja, Pearl Harbor, majd rögtön a Fülöp-szigetek ellen. Az amerikaiak – már bőven a Pearl Harbor elleni japán támadás előtt – számoltak a Fülöp-szigetek inváziójával. A szigetek légierejét és szárazföldi állományát megerősítették, de – a helyi hadsereget vezénylő Douglas MacArthur tábornokot is beleszámítva – túl optimistán ítélték meg lehetőségeiket. Ráadásul a támadás napján ugyanazokat a hibákat követték el, mint Hawaiin: nem figyeltek a radarok jelzéseire, a gépeket pedig szorosan egymás mellett parkoltatták, felkínálva őket így a japán vadászgépeknek és bombázóknak. December 8-án és a következő napokban a japánok szinte az összes amerikai repülőgépet és a cavitei haditengerészeti bázison állomásozó hajók jelentős részét megsemmisítették. A japán csapatok számos helyen partra szálltak, és a gyenge szövetséges erőket maguk előtt kergetve nyomultak előre. December 22-én már Manila közelében, a Lingayen-öbölben hajtottak végre inváziót, és az amerikai-filippínó csapatok kénytelenek voltak visszavonulni a Bataang-félszigetre, illetve Corregidor erődített szigetére. Március 12-én MacArthur Rosevelt elnök utasítására elhagyta a Fülöp-szigeteket, és helyét Jonathan Wainwright tábornok vette át. A japánok folyamatosan lőtték és bombázták Bataangot és Corregidort. Az élelmiszerhiánytól is szenvedő szövetséges csapatok emberfeletti módon tartották vonalaikat, de a túlerő végül győzedelmeskedett. Április 9-én, miután megsemmisítették készleteiket, hajóikat, 75 ezer amerikai és filippínó katona megadta magát a Bataang-félszigeten. Ez volt a történelem legnagyobb amerikai megadása. A japánok foglyaikat étlen-szomjan hajtották a nagyjából 100 kilométerre felállított hadifogolytáborokba. A menet végén 9300 amerikai és 45 ezer filippínó érte el a célt. Május 6-án a japánok partra szálló járművekkel támadást indítottak az utolsó amerikai állás, Corregidor ellen. Jonathan Wainwright bejelentette az amerikaiak megadását. A sziget feladásával az egész ország japán uralom alá került. A Fülöp-szigeteki Államszövetség volt az egyetlen terület a japánok által Nagy-kelet-ázsiai Közös Felvirágzás Övezetének nevezett területen belül, ahol a japán uralom népi ellenállásba ütközött. MacArthur Ausztráliába érkezése után megígérte, hogy visszatér a Fülöp-szigetekre. Erre alig két évet kellett várni. (hu)
|
