| dbo:abstract
|
- A fakír (arabul: فقیر, faqr, azaz szegény) kifejezés eredetileg csak a muszlim kolduló szerzeteseket jelölte, olyan szúfi aszketikusokat, akik a önkéntes szegénység és az istenimádat mellett lemondtak minden világi kapcsolatról és tulajdonról. Később ezzel az elnevezéssel jelölték a hindu önsanyargató vezeklőket is. Fakíroknak nevezték azokat az Indiában működő és a 19. század végétől Európában is feltűnő bűvészeket, akik különböző, testük érzéketlenségének és sérthetetlenségének látszatát keltő mutatványokat végeztek. A szó átvitt értelemben olyan igénytelen személyt is jelölhet, aki magától minden testi kényelmet megvon. Indiában ma a szót olyan hajléktalan és tulajdon nélküli aszkétákra és szádhukra használják, akikre szent emberként tekintenek és akik néha bizarr mutatvánnyal jelennek meg a nyilvánosság előtt. A 20. századi Európában a holland Mirin Dajo (1912–1948) és a francia Ben-Ghou-Bey (1931–1990) vált fakírként ismertté. (hu)
- A fakír (arabul: فقیر, faqr, azaz szegény) kifejezés eredetileg csak a muszlim kolduló szerzeteseket jelölte, olyan szúfi aszketikusokat, akik a önkéntes szegénység és az istenimádat mellett lemondtak minden világi kapcsolatról és tulajdonról. Később ezzel az elnevezéssel jelölték a hindu önsanyargató vezeklőket is. Fakíroknak nevezték azokat az Indiában működő és a 19. század végétől Európában is feltűnő bűvészeket, akik különböző, testük érzéketlenségének és sérthetetlenségének látszatát keltő mutatványokat végeztek. A szó átvitt értelemben olyan igénytelen személyt is jelölhet, aki magától minden testi kényelmet megvon. Indiában ma a szót olyan hajléktalan és tulajdon nélküli aszkétákra és szádhukra használják, akikre szent emberként tekintenek és akik néha bizarr mutatvánnyal jelennek meg a nyilvánosság előtt. A 20. századi Európában a holland Mirin Dajo (1912–1948) és a francia Ben-Ghou-Bey (1931–1990) vált fakírként ismertté. (hu)
|
