Property Value
dbo:abstract
  • A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó nagy testű és elterjedési területén általánosan ismert gázlómadár. A köznyelvben erre a madárfajra értik a közismert gólya kifejezést. Népi elnevezései gilice, cakó (családnévben Czakó), koszta, gagó és eszterág. Fehéroroszország és Litvánia hivatalos madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1980-ban, 1981-ben, 1994-ben és 1999-ben „Az év madarává” választotta. A magyar nép kedvelt madarának érdekessége, hogy a költöző gólyák vándorlása egybeesik a két legnagyobb magyar nemzeti ünnep időpontjával, mert a magyarországi költőhelyükre március 15. körül érkeznek meg, illetve a telelőhelyeikre augusztus 20. körül indulnak el nagy csoportjaik Afrikába. Vonulásuk során kihasználják a felszálló meleg légáramlatokat, ezért elkerülik a nagyobb zárt erdőségeket és a tengereket is. A műholdas követések révén a madártani szakemberek szerint, többségük hagyományos módon Afrika középső régiójában, elsősorban Csádban és Szudánban telel, de néhány példány a Dél-Afrikai Köztársaságig is elrepül. Európában és Ázsiában elterjedt, de élőhelyein egyre fogyatkozó madárfaj. Tollazata nagyrészt fehér, de szárnyainak végeit fekete tollak borítják. Lába hosszú, csőre hosszú, hegyes és piros. Ragadozó madár, és sokféle fajt fogyaszt; zsákmányol rovarokat, halakat, kétéltűeket, hüllőket, kisebb emlősöket és madarakat. Monogám, de a párok nem maradnak együtt egész életükben; a pár együtt építi a fészket gallyakból, amit azután évekig használnak. A tojó rendszerint négy tojást rak, melyek 33-34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak és mindketten táplálják fiókáikat. A kölyökgólyák 58-64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket. A délre költöző fehér gólyák útvonala Libanonon keresztül vezet, ahol a költöző madarakat tömegesen lövik le a szórakozó sportvadászok. Az IUCN szerint nem veszélyeztetett. A középkorban az ember megtelepedése és erdőirtása kedvezett a fajnak, de a termelés módjának megváltozása és az iparosodás ahhoz vezetett, hogy a fehér gólya Európa egyes részeiről eltűnt a 19. században és a 20. század elején. A fajmegőrző programok és az újratelepítések miatt ma ismét megtalálható Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és Svédországban. Vannak természetes ragadozói, és élősködők gazdája is lehet. Tollazatában rágótetvek telepedhetnek meg, és a fészekben atkák rejtőzhetnek. Elterjedési területének számos részén meséket, regényeket ihletett, valamint közkeletű hiedelmeket, például azt, hogy ő hozza a kisbabát. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 67263 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 106775 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23738816 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Van den Bossche, Willem (hu)
  • Van den Bossche, Willem (hu)
prop-hu:binomial
  • Ciconia ciconia (hu)
  • Ciconia ciconia (hu)
prop-hu:binomialAuthority
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:classis
prop-hu:classis+_
prop-hu:contribution
  • Family Ciconiidae (hu)
  • Family Ciconiidae (hu)
prop-hu:editorFirst
  • Stanley (hu)
  • Stanley (hu)
prop-hu:editorLast
  • Cramp (hu)
  • Cramp (hu)
prop-hu:editors
  • del Hoyo, Josep, Elliott, Andrew; Sargatal, Jordi (hu)

prop-hu:familia
prop-hu:first
  • François (hu)
  • Ian (hu)
  • Lars (hu)
  • Andrew (hu)
  • Peter J. (hu)
  • François (hu)
  • Ian (hu)
  • Lars (hu)
  • Andrew (hu)
  • Peter J. (hu)
prop-hu:genus
  • Ciconia (hu)
  • Ciconia (hu)
prop-hu:genusAuthority
  • Brisson, 1760 (hu)
  • Brisson, 1760 (hu)
prop-hu:image
  • Gólya.jpg (hu)
  • Gólya.jpg (hu)
prop-hu:infraclassis
prop-hu:infraphylum
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 84 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • Svensson (hu)
  • Elliott (hu)
  • Grant (hu)
  • Newton (hu)
  • Haverschmidt (hu)
  • Svensson (hu)
  • Elliott (hu)
  • Grant (hu)
  • Newton (hu)
  • Haverschmidt (hu)
prop-hu:location
prop-hu:name
  • Fehér gólya (hu)
  • Fehér gólya (hu)
prop-hu:ordo
prop-hu:ordo+++_
prop-hu:ordo++_
prop-hu:ordo+_
prop-hu:phylum
prop-hu:publisher
  • Collins (hu)
  • HarperCollins (hu)
  • E. J. Brill (hu)
  • Oxford: Oxford University Press (hu)
  • Lynx Edicions (hu)
  • German Federal Agency for Nature Conservation (hu)

prop-hu:rangeMap
  • WhiteStorkMap.svg (hu)
  • WhiteStorkMap.svg (hu)
prop-hu:rangeMapCaption
  • piros vonal: költözési útvonalak (hu)
  • A térképen zölddel fészkelési, kék színnel telelési területei, valamint a főbb vonulási útvonalai láthatóak. Elterjedési területe Közép-Európát, Kelet-Európát, a Pireneusi- és a Balkán-félszigetet, Törökországot és Közép-Ázsiát érinti. (hu)

prop-hu:regnum
prop-hu:series
  • "Collins New Naturalist Library", 113 (hu)

prop-hu:species
  • C. ciconia (hu)
  • C. ciconia (hu)
prop-hu:status
  • LC (hu)
  • LC (hu)
prop-hu:subclassis
prop-hu:subclassis+_
prop-hu:subphylum
prop-hu:superclassis
prop-hu:superordo
prop-hu:title
  • Collins Bird Guide (hu)
  • Bird Migration (hu)
  • The Life of the White Stork (hu)
  • Handbook of the Birds of Europe, the Middle East and North Africa, the Birds of the Western Palearctic, Volume 1: Ostrich to Ducks (hu)
  • Eastern European White Stork Populations: Migration Studies and Elaboration of Conservation Measures (hu)
  • Handbook of the Birds of the World Volume 1: Ostrich to Ducks (hu)

prop-hu:tribus
prop-hu:url
prop-hu:védettség
  • FV (hu)
  • FV (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommonscat
  • Ciconia ciconia (hu)
  • Ciconia ciconia (hu)
prop-hu:wikispecies
  • Ciconia ciconia (hu)
  • Ciconia ciconia (hu)
prop-hu:year
  • 1949 (xsd:integer)
  • 1977 (xsd:integer)
  • 1992 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Fehér gólya (hu)
  • Fehér gólya (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of