Property Value
dbo:abstract
  • A fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus) a madarak (Aves) osztályának vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj. Ez a ragadozó madár az észak-amerikai kontinens egyik legismertebb madara, az Amerikai Egyesült Államok nemzeti szimbóluma, az ország címerében is szerepel. Ennek a Haliaeetus-fajnak két alfaja van; a rétisassal (Haliaeetus albicilla) fajkomplexumot alkot, vagyis külső vizsgálat alapján nem, vagy alig különböztethetők meg egymástól, azonban nem képesek szaporodni egymással, és a genetikai összehasonlításuk szerint külön fajoknak tekintendők. Előfordulási területe magába foglalja Kanadát és Alaszkát, valamint az Amerikai Egyesült Államok kontinentális területének a legnagyobb részét és Észak-Mexikót. Azokat az élőhelyeket kedveli, ahol nagy, táplálékkal teli nyílt vizek és hatalmas, öreg fák találhatók, melyeken nyugodtan fészkelhet. Legfőbb tápláléka a hal, azonban sok más egyebet is zsákmányol. Vadászat közben „rázuhan” az áldozatra, és karmaival elkapja zsákmányát. Az ivarérettséget 4–5 éves korában éri el. Az észak-amerikai madarak között a fehérfejű rétisas készíti a legnagyobb fészket. A fészek 2 méter széles, 4 méter mély és akár 1 tonnás is lehet. A felnőtt példány általában barna tollazatú, fehér fejjel és farokkal. A nemek egyforma színűek, de a tojók nagyobbak, mint a hímek. Csőre nagy és kampós végű. A fiatal példány tollazatának színezete teljesen barna. A sas angol megnevezése „Bald Eagle”, amely kopasz sast jelent; korábban a „bald” szó fehérfejet is jelentett, tehát manapság fehérfejű a jelentése. A fehérfejű rétisas a 20. század utolsó évtizedeiben az USA legnagyobb részén kihalófélben volt, bár Alaszkában és Kanadában állományai igen jól álltak. Manapság e ragadozó madár állományai, mivel az 1960-as, 1970-es évek óta szigorú törvények védik, mindenütt jó helyzetben vannak, ennek következtében 1995. július 12-én az USA szövetségi kormánya levette címermadarát a végveszélyben levő állatok listájáról, és áthelyezte a veszélyeztetett állatok listájára. 2007. június 28-án, az USA szövetségi kormányát követve, az úgynevezett alsó 48 állam is levetette a sast a végveszélyben levő állatok listájáról. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 162308 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 59133 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23873218 (xsd:integer)
prop-hu:binomial
  • Haliaeetus leucocephalus (hu)
  • Haliaeetus leucocephalus (hu)
prop-hu:binomialAuthority
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:classis
prop-hu:classis+_
prop-hu:coauthors
  • Bortolotti, Gary R. (hu)
  • Gutzwiller, Kevin J. (hu)
  • Bortolotti, Gary R. (hu)
  • Gutzwiller, Kevin J. (hu)
prop-hu:description
  • Fehérfejű rétisas hangja a Yellowstone Nemzeti Parkból (hu)

prop-hu:familia
prop-hu:filename
  • Bald_Eagle_Yellowstone_National_Park.ogg (hu)

prop-hu:first
  • George (hu)
  • Philip M. (hu)
  • Richard L. (hu)
  • Shannon (hu)
  • Jonathan M. (hu)
  • Bruce E. (hu)
  • Donald A. (hu)
  • Mark V. (hu)
  • Stanley A. (hu)
  • George (hu)
  • Philip M. (hu)
  • Richard L. (hu)
  • Shannon (hu)
  • Jonathan M. (hu)
  • Bruce E. (hu)
  • Donald A. (hu)
  • Mark V. (hu)
  • Stanley A. (hu)
prop-hu:genus
  • Haliaeetus (hu)
  • Haliaeetus (hu)
prop-hu:genusAuthority
  • Savigny, 1809 (hu)
  • Savigny, 1809 (hu)
prop-hu:imageCaption
  • Felnőtt példány a Brit Columbiai Squamish folyó mentén (hu)

prop-hu:infraclassis
prop-hu:infraphylum
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • Petersen (hu)
  • Spencer (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Knight (hu)
  • Beans (hu)
  • Temple (hu)
  • Isaacson (hu)
  • Laycock (hu)
  • Stalmaster (hu)
  • Petersen (hu)
  • Spencer (hu)
  • Gerrard (hu)
  • Knight (hu)
  • Beans (hu)
  • Temple (hu)
  • Isaacson (hu)
  • Laycock (hu)
  • Stalmaster (hu)
prop-hu:location
  • New York, NY (hu)
  • Washington, DC (hu)
  • Boston, MA (hu)
  • Madison, WI (hu)
  • Lawrence, KS (hu)
  • New York, NY (hu)
  • Washington, DC (hu)
  • Boston, MA (hu)
  • Madison, WI (hu)
  • Lawrence, KS (hu)
prop-hu:name
  • Fehérfejű rétisas (hu)
  • Fehérfejű rétisas (hu)
prop-hu:oclc
  • 754345 (xsd:integer)
  • 1366058 (xsd:integer)
  • 2985418 (xsd:integer)
  • 3750666 (xsd:integer)
  • 15014825 (xsd:integer)
  • 16801779 (xsd:integer)
  • 30893485 (xsd:integer)
  • 35029744 (xsd:integer)
  • 48477567 (xsd:integer)
prop-hu:ordo
prop-hu:ordo+++_
  • Passerea (hu)
  • Passerea (hu)
prop-hu:ordo++_
  • Telluraves (hu)
  • Telluraves (hu)
prop-hu:ordo+_
  • Afroaves (hu)
  • Afroaves (hu)
prop-hu:phylum
prop-hu:publisher
  • University Press of Kansas (hu)
  • Island Press (hu)
  • National Agricultural Chemicals Association (hu)
  • Universe Books (hu)

prop-hu:rangeMap
  • Distribution H. leucocephalus.png (hu)

prop-hu:rangeMapCaption
  • A sötétvöröstől a világosig: költő területek, vándor példányok költő területei, téli szálláshelyek, csak átutazáskor használt területek; a csillagok a véletlenszerű és/vagy egyedi megjelenését jelölik (hu)

prop-hu:regnum
prop-hu:species
  • H. leucocephalus (hu)
  • H. leucocephalus (hu)
prop-hu:status
  • LC (hu)
  • LC (hu)
prop-hu:subclassis
  • Neornithes (hu)
  • Neornithes (hu)
prop-hu:subclassis+_
  • Carinatae (hu)
  • Carinatae (hu)
prop-hu:subfamilia
prop-hu:subphylum
prop-hu:superclassis
prop-hu:superordo
  • Neoaves (hu)
  • Neoaves (hu)
prop-hu:synonyms
  • *Falco leucocephalus Linnaeus, 1766 (hu)

prop-hu:title
  • Wintering of the Migrant Bald Eagle in the Lower 48 States (hu)
  • Wildlife and Recreationists: Coexistence through Management and Research (hu)
  • Acting for Endangered Species: The Statutory Ark (hu)
  • Autumn of the Eagle (hu)
  • Fehérfejű rétisas (hu)
  • The American Eagle (hu)
  • The Bald Eagle (hu)
  • Endangered Birds: Management Techniques for Preserving Threatened Species (hu)
  • Eagle's Plume: The Struggle to Preserve the Life and Haunts of America's Bald Eagle (hu)
  • The Bald Eagle: Haunts and Habits of a Wilderness Monarch (hu)

prop-hu:url
  • https://archive.org/details/endangeredbirds00symp|year=1978|publisher=University of Wisconsin Press (hu)
  • https://archive.org/details/autumnofeagle0000layc|year=1973|publisher=Scribner|location=New York. NY (hu)
  • https://archive.org/details/americaneagle0000isaa|year=1975|edition=1st|publisher=New York Graphic Society (hu)
  • https://archive.org/details/eaglesplumestrug00bean|year=1996|publisher=Scribner|location=New York, NY (hu)
  • https://archive.org/details/baldeaglehauntsh00gerr|year=1988|publisher=Smithsonian Institution Press (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommonscat
  • Haliaeetus leucocephalus (hu)
  • Haliaeetus leucocephalus (hu)
prop-hu:wikispecies
  • Haliaeetus leucocephalus (hu)
  • Haliaeetus leucocephalus (hu)
prop-hu:year
  • 1976 (xsd:integer)
  • 1987 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Fehérfejű rétisas (hu)
  • Fehérfejű rétisas (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:imageCaption of
is foaf:primaryTopic of