| dbo:abstract
|
- Különféle grammatikákban a felszólító módról nem egységesek a nézetek. Egyesekben, például a franciákban, két különböző igemódot értenek az alatt, amit a magyar grammatikákban hagyományosan felszólító módnak neveznek. Az egyik, latin kifejezéssel a modus imperativus ’felszólító mód’, a másik a modus conjunctivus vagy modus subjunctivus ’kötőmód’. Közös bennük az, hogy mindkettő ellentétben áll a kijelentő móddal azzal, hogy nem valós, hanem csak lehetséges cselekvést, történést, állapotot stb. fejeznek ki. Azonban különböznek abban, hogy az imperativus-ban álló ige csak felszólító mondatban használatos, vele a beszélő a hallgatótól egy tényállás létrehozását kéri, a conjunctivus pedig főleg mellékmondat állítmányának a módja, melyben nem mindig felszólítást fejez ki. Sokszor főmondatbeli szemantikai jegy határozza meg (pl. megengedés, lehetőség, szükségesség, cél, hajlandóság stb.). Egyébként egyes, a magyar nyelvvel foglalkozó nyelvészek is jogosultnak tartják a kettő szétválasztását. A szétválasztás alaktanilag is indokolt azokban a nyelvekben, amelyekben különböző morfémái vannak az imperativus-nak és a conjunctivus-nak, ami nem jellemző a magyar nyelvre, bár az előbbi nyelvekben is vannak átfedések a kettő között, ami a funkciójukat illeti, és ekkor csak alaktanilag különülnek el. (hu)
- Különféle grammatikákban a felszólító módról nem egységesek a nézetek. Egyesekben, például a franciákban, két különböző igemódot értenek az alatt, amit a magyar grammatikákban hagyományosan felszólító módnak neveznek. Az egyik, latin kifejezéssel a modus imperativus ’felszólító mód’, a másik a modus conjunctivus vagy modus subjunctivus ’kötőmód’. Közös bennük az, hogy mindkettő ellentétben áll a kijelentő móddal azzal, hogy nem valós, hanem csak lehetséges cselekvést, történést, állapotot stb. fejeznek ki. Azonban különböznek abban, hogy az imperativus-ban álló ige csak felszólító mondatban használatos, vele a beszélő a hallgatótól egy tényállás létrehozását kéri, a conjunctivus pedig főleg mellékmondat állítmányának a módja, melyben nem mindig felszólítást fejez ki. Sokszor főmondatbeli szemantikai jegy határozza meg (pl. megengedés, lehetőség, szükségesség, cél, hajlandóság stb.). Egyébként egyes, a magyar nyelvvel foglalkozó nyelvészek is jogosultnak tartják a kettő szétválasztását. A szétválasztás alaktanilag is indokolt azokban a nyelvekben, amelyekben különböző morfémái vannak az imperativus-nak és a conjunctivus-nak, ami nem jellemző a magyar nyelvre, bár az előbbi nyelvekben is vannak átfedések a kettő között, ami a funkciójukat illeti, és ekkor csak alaktanilag különülnek el. (hu)
|
