Property Value
dbo:abstract
  • A felsővárosi református templom Miskolc városrészében található, a Győri kapu út és a József utca sarkán. Egy új miskolci református templom megépítésének gondolata már 1948-ban felmerült (az akkori Nagyváthy és Füzes utca sarkán), de aztán feledésbe merült. Néhány évtized múlva ismét előtérbe került a gondolat, és ekkor az új templomot már a Tizeshonvéd utcára tervezték. Mivel más elképzelések is felmerültek a terület hasznosítását illetően, a helyszínt a Győri kapuba helyezték át, ahol nagy lakosságszámú paneles lakóterület épült. A templom terveit vezetésével az Arc Építész Iroda készítette. Az építészek a paneles környezettel kontrasztos képet adva nyerstéglás falakat és – a régi típusú templomokra utalva – kerített templomot terveztek az új helyre. Az építmény építészetileg három tömbre osztható: * a kelet-nyugati tengelyű templomépület (altemplommal), amelyhez a torony az északkeleti sarkához épült, * a templomot körbeölelő, a nyugati oldalon magasabb téglakerítés, * a kerítés belső, nyugati oldalához illeszkedő kiszolgáló épületek (részben alápincézve, részben tetőtér-beépítéssel). A kör alakú, tömör téglakerítésen a személybejárat az utcasarok felé nyílik, a torony közelében. Az előudvarról lehet bejutni a templomba, és innen közelíthető meg az altemplom is. A kiszolgáló részlegbe „olvasókertet”, könyvtárat és „pihenő-játszóudvart”, az elmélyülés helyszínének pedig „Tündér-kertet” is képzeltek. A templom még nincs teljesen befejezett állapotban, de 2010 decemberében – a S.P.I.C. Művészeti Líceum diákjai által adott karácsonyi hangversennyel – a hívek használatba vették. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 649719 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2620 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23786479 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • FelsovarosChurchMiskolc01.jpg (hu)
  • FelsovarosChurchMiskolc01.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A felsővárosi református templom (hu)
  • A felsővárosi református templom (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Felsővárosi református templom (Miskolc) (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of