dbo:abstract
|
- A Ferihegy megállóhely egy budapesti vasúti megállóhely, melyet a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) üzemeltet. A ferihegyi vasúti megálló a főváros térségének egyik legfiatalabb vasútforgalmi létesítménye. A megállóhely a Ferihegyi nemzetközi repülőtér jelenleg nem üzemelő 1-es termináljának bejáratával szemben épült 2006–07-ben. A megállóhelyet 2007. július 16-án nyitották meg. Saját felvételi épülete nincs. A megálló építménye a Budapest felőli oldalon épült ferdekábeles gyalogos felüljáró, amely nem csak a sínek, de a mellettük futó Ferihegyi gyorsforgalmi út felett is átvezet. Mindezek ellenére e megállóhely számos kritikát kapott közvetlen az átadást követően, majd azóta folyamatosan. Ezek főképp az építmény műszaki állapota, a sorozatosan meghibásodó vagy megrongálódó liftek illetve az építmény megfelelő őrzése-védése hiányosságai miatt érik a megállóhelyet illetve az azt üzemeltető MÁV-ot. Emiatt 2017-ben Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést küldtek a Magyar Államvasutak Zrt. részére, hogy a megállóhely liftjeinek működési gyakoriságáról, valamint az azok üzemeltetésére kötött legfrissebb vállalkozói szerződést megismerhesse a közvélemény. Emellett – a fekvése miatt – Magyarország idegenforgalmi szempontból egyik legjelentősebb vasút megállójáról beszélünk.[forrás?] A kritikák szerint az országra nagyon rossz fényt vet ez a megállóhely. Az üzemeltető 2018-ban bejelntette, hogy a gyakori rongálások és meghibásodások miatt bizonytalan ideig le kellett állítani a Ferihegy vasúti megállóhely felvonóit. Az akadálymentes átjutás lehetőségének biztosítása a tervek szerint 2020-ra várható. A MÁV ezen intézkedését is számos kritika kísérte, ugyanis megígérték a biztonságos akadálymentesített átjutási lehetőség idegilenes kialakítását már a felújítási munkálatok előtt. (hu)