Property Value
dbo:abstract
  • A cannes-i Filmvásár (franciául: Marché du Film) a cannes-i fesztivál idején tartott hivatalos filmes szakkiállítás és vásár. Az 1950-es évek végére a fesztivál szervezői úgy ítélték meg, hogy a hetedik művészeti ág egyben ipar is, és nem elegendő a fesztiválon bemutatott filmekről csupán művészeti vitákat folytatni, hanem azokat el is kell adni, azaz a filmgyártás szereplőit össze kell hozni a filmforgalmazókkal. A felismerés eredményeként 1959-ben megalapították a Filmvásárt, amelyen a világ filmes szakemberei találkozhatnak, tárgyalhatnak és intézhetik jogi ügyleteiket. Az első alkalommal a régi fesztiválpalotához csatolt vetítősátorban rendezték meg a vásárt, amely az évek folyamán gyorsan kiterjedt a környező filmszínházakra is. A filmgyártás világát változatos formában bemutató seregszemle egyben a filmművészet egyedülálló platformjának számít. Miközben elősegíti a filmkészítők, gyártók és forgalmazók egymásra találását, valamint a nemzetközi szintű szakmai kapcsolatok létrejöttét, a 2004-ben létrehozott Produceri Hálózat (Producers Network) keretében alkalmat ad a filmproducereknek, hogy filmterveiket ismertessék a potenciális befektetőkkel, ami gyorsítóilag hat a nemzetközi koprodukciós alkotói és pénzügyi folyamatokra. Sokoldalú információs szolgáltatásai, elsősorban a folyamatosan frissített Cinando.com elnevezésű internetes filmipari adatbázisa, amelyben megtalálhatók a filmek, a vállalatok, a tervek és a filmjogok, egész évben a produkciós felek rendelkezésére állnak. A Filmvásár napjainkra valódi irányadó rendezvénnyé vált. 2008-ban 97 ország 10 709 filmszakemberét fogadta; 4173 társaság ajánlott 5613 filmet, melyeknek közel fele szervezés vagy már gyártás alatt állt. 1628 vetítésen összesen 1004 filmet mutattak be, háromnegyedüket premier előtt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 352049 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2766 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21759421 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Filmvásár (cannes-i fesztivál) (hu)
  • Filmvásár (cannes-i fesztivál) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of