dbo:abstract
|
- A hermeneutika az értelmezést és megértést vizsgáló filozófiai tudományág, az erre vonatkozó elméletek összessége. A „hermeneutika” (görög) szó az „értelmezés tudományát” jelenti, maga a szó Hermésznek, az antik görög kor egyik istenének a nevéből származik, aki az istenek hírnöke, ugyanígy közvetíti a szövegek jelentését annak írott vagy beszélt alakja is. Legalábbis a görögök ennek az istennek a nevéből származtatták hermeneuein = „kijelent”, „megvilágít” szavukat. Az első Hermeneutika címet viselő mű Arisztotelész Herméneutikája (az Organon c. gyűjtemény része), bár hasonló problémákat szórványosan már Platón is vizsgált párbeszédes formában írt késői műveiben. Maga Arisztotelész valószínűleg a „kijelent” értelmében használta e szót, és szóban forgó műve valóban az egyszerű kijelentések tanát, ezek néhány filozófiai vonatkozású problémáit tárgyalja, így e műve logikai, nem pedig (filozófiai) hermeneutikai tárgyú. A középkorban a Biblia értelmezéséről folyó viták is lendületet adtak az ilyen kutatásoknak, szintúgy a 15. században a reneszánsz és humanizmus elterjedésével az ókori, eredeti, antik szövegek újrafelfedezése, de a mai értelemben vett hermeneutika megteremtőjének Friedrich Schleiermachert tekinthetjük, aki túllépett a konkrét és írott szövegek elemzésén, a nyelvet előtérbe helyezve és az értelmezést a szöveg újrateremtéseként, reprodukcióként felfogva (ezzel az értelmezés folyamatát szemszögbe állítva). A hermeneutika később, a 20. század elején az énfilozófiából visszatért az arisztotelészi, inkább létfilozófiai (ontológiai) hagyományhoz (hu)
- A hermeneutika az értelmezést és megértést vizsgáló filozófiai tudományág, az erre vonatkozó elméletek összessége. A „hermeneutika” (görög) szó az „értelmezés tudományát” jelenti, maga a szó Hermésznek, az antik görög kor egyik istenének a nevéből származik, aki az istenek hírnöke, ugyanígy közvetíti a szövegek jelentését annak írott vagy beszélt alakja is. Legalábbis a görögök ennek az istennek a nevéből származtatták hermeneuein = „kijelent”, „megvilágít” szavukat. Az első Hermeneutika címet viselő mű Arisztotelész Herméneutikája (az Organon c. gyűjtemény része), bár hasonló problémákat szórványosan már Platón is vizsgált párbeszédes formában írt késői műveiben. Maga Arisztotelész valószínűleg a „kijelent” értelmében használta e szót, és szóban forgó műve valóban az egyszerű kijelentések tanát, ezek néhány filozófiai vonatkozású problémáit tárgyalja, így e műve logikai, nem pedig (filozófiai) hermeneutikai tárgyú. A középkorban a Biblia értelmezéséről folyó viták is lendületet adtak az ilyen kutatásoknak, szintúgy a 15. században a reneszánsz és humanizmus elterjedésével az ókori, eredeti, antik szövegek újrafelfedezése, de a mai értelemben vett hermeneutika megteremtőjének Friedrich Schleiermachert tekinthetjük, aki túllépett a konkrét és írott szövegek elemzésén, a nyelvet előtérbe helyezve és az értelmezést a szöveg újrateremtéseként, reprodukcióként felfogva (ezzel az értelmezés folyamatát szemszögbe állítva). A hermeneutika később, a 20. század elején az énfilozófiából visszatért az arisztotelészi, inkább létfilozófiai (ontológiai) hagyományhoz (hu)
|