Property Value
dbo:abstract
  • A Finn Baloldali Szövetség vagy Baloldali Unió (Vasemmistoliitto) egy finnországi párt. A pártot 1990-ben alapították azzal a céllal, hogy folytassa a hagyományait a finn radikális és demokratikus baloldal pártjakánt. Az FNDU, az FKP és a Finn Nők Demokratikus Szövetsége az új párt alapításakor be is fejezte működését, tagjaiknak az új pártba való belépését javasolták, melyhez többek között baloldali érzelmű zöldek és feministák is csatlakoztak. A BU célja „szociálisan és gazdaságilag igazságos, a környezet szempontjából tartós társadalom megvalósítása”. Korlátozni akarják a tőke hatalmát, gyűjtőpártként pedig egyesíteni kívánják a munkásmozgalom és az újkeletű állampolgári mozgalmak cselekvési hagyományait. Az 1990-es években a Baloldali Unió volt a negyedik legnagyobb párt, 2-2 miniszterrel részt vette első, majd második kormányában. A 2007-es választásokon 17 képviselői helyet nyertek el a 200 tagú . Az EU Parlamentben jelenleg 1 fővel képviseltetik magukat a GUE-NGL frakcióban. (hu)

dbo:president
dbo:purpose
  • demokratikus szocializmus
  • ökoszocializmus
dbo:wikiPageID
  • 214603 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3654 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22791780 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1990 (xsd:integer)
prop-hu:elnök
prop-hu:epFrakció
prop-hu:európaiPárt
prop-hu:ideológia
prop-hu:ifjúságiTagozat
  • Vasemmistonuoret (hu)
  • Vasemmistonuoret (hu)
prop-hu:logó
  • Vasemmistoliitto Logo.svg (hu)
  • Vasemmistoliitto Logo.svg (hu)
prop-hu:logóaláírás
  • Baloldali Szövetség - A jólét értékes (hu)

prop-hu:név
  • Baloldali Szövetség (hu)
  • Vasemmistoliitto (hu)
  • Baloldali Szövetség (hu)
  • Vasemmistoliitto (hu)
prop-hu:politikaiElhelyezkedés
prop-hu:tagokSzáma
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év(tagokSzáma)_
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:újság
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Finn Baloldali Szövetség (hu)
  • Finn Baloldali Szövetség (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Baloldali Szövetség (hu)
  • Vasemmistoliitto (hu)
  • Baloldali Szövetség (hu)
  • Vasemmistoliitto (hu)
is foaf:primaryTopic of