Property Value
dbo:abstract
  • A flogiszton nevű anyag, mellyel a 17. században az égés folyamatát próbálták magyarázni, a kémia fejlődésének egyik mérföldköve. A szó eredete a görög „égő” szóból ered (ami rokon a latin flamma, láng szóval). A (1659–1734) által kidolgozott elmélet szerint minden éghető anyagban flogiszton található, ami az égést okozza. Az anyagok égésekor azokból eltávozik a flogiszton, és minél többet tartalmaznak ebből, annál hevesebben égnek. Azt a tényt, hogy az égéskor az anyagok tömege növekszik, egyesek azzal magyarázták, hogy a flogiszton tömege negatív, azt a gravitáció „taszítja”. Az elmélet alapját Johann Joachim Becher (1635–1682) dolgozta ki: eszerint az égéssel „zsíros föld” (terra pinguis) távozik, és ezt az elméletet fejlesztette tovább Stahl, melyet 1731-ben publikált az „Experimenta” című munkájában. Az elmélet jelentősége volt, hogy szakított a misztifikáló és alkimista felfogással, és a folyamatot megpróbálta tudományos alapokra helyezni, így lehetővé tette az elmélet pontosítását, vagy akár – mint ez esetben is történt – cáfolatát. Munkája nemzetközi elismerést ért el, számos országban ismert és elismert lett az elmélet, köztük Magyarországon is, ahol például Winterl Jakab (1732–1809), a Nagyszombati Egyetem kémiaprofesszora hirdette. A flogisztonelméletet végül Antoine Laurent Lavoisier (1734–1794) cáfolta meg. Ő más vegyészek – Cavendish, Scheele, Priestley – munkáin alapuló elméletével bizonyította az oxigén részvételét az égés folyamatában. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 10109 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2094 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23907425 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 1972 (xsd:integer)
prop-hu:ass
  • Fordította Hársing Lászlóné (hu)
  • Fordította Hársing Lászlóné (hu)
prop-hu:cím
  • Römpp vegyészeti lexikon (hu)
  • Römpp vegyészeti lexikon (hu)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Műszaki Könyvkiadó (hu)
  • Műszaki Könyvkiadó (hu)
prop-hu:loc
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:oldal
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:pag
  • 136 (xsd:integer)
prop-hu:red
  • Gondolat (hu)
  • Gondolat (hu)
prop-hu:szerző
  • Albrecht Neumüller (hu)
  • Dr. Otto (hu)
  • Albrecht Neumüller (hu)
  • Dr. Otto (hu)
prop-hu:tit
  • Kis kémiai szótár (hu)
  • Kis kémiai szótár (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1982 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Flogisztonelmélet (hu)
  • Flogisztonelmélet (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of