| dbo:abstract
|
- A grammatikában a fokozás a legszélesebb értelemben vett tárgyak melléknevekkel kifejezett tulajdonságai és az igék által kifejezett cselekvés, történés, állapot stb. határozószókkal kifejezett körülményei között tesz megkülönböztetést ezek megnyilvánulásának mértékére vonatkozóan, tárgyak vagy cselekvések összehasonlításának céljából. A fokozás ún. fokok közötti ellentétek rendszerében valósul meg. Nem minden melléknév fokozható. Általában nem fokozhatók az abszolút tulajdonságokat hordozó melléknevek. Ilyen a viszonyító melléknevek többsége, pl. anyanyelvi, egysejtű, balkezes. Minősítő melléknevek között is vannak fokozhatatlanok, például azok, amelyek lexikai jelentése beleérti a középfokot: (franciául) inférieur „alsóbbrendű”, supérieur „felsőbbrendű”. A határozószók közül csak egyes módot, időt és helyet kifejezők fokozhatók, pl. gyorsan, régen, közel. Egyes nyelvek grammatikáiban három fokról van szó: alapfok, középfok és felsőfok, latin eredetű terminusokkal, például angolul, positive, comparative, illetve superlative. Más nyelvekéiben ezek csak a fokozás főkategóriáinak számítanak, és az utóbbi kettő alkategóriáit is elhatárolják. Ez azzal van kapcsolatban, hogy az előbbi nyelvekben szintetikus eszközökkel, azaz toldalékokkal fejezik ki a három főkategóriát, az utóbbiakban pedig analitikus eszközökkel vagy ilyenekkel is, úgy a főkategóriákat, mint az alkategóriákat. Egyes nyelvek történetében, mint amilyenek az újlatin nyelvek, a fokozás eszközei a teljes szintetizmustól a teljes vagy csaknem teljes analitizmusig fejlődtek. Alapfokúnak nevezik a melléknév, illetve a határozószó szótári alakját. Ez nem ad semmiféle információt fokozásról vagy összehasonlításról, és alakilag jelöletlen, csupán viszonyítás alapjául szolgál a többi foknak. (hu)
- A grammatikában a fokozás a legszélesebb értelemben vett tárgyak melléknevekkel kifejezett tulajdonságai és az igék által kifejezett cselekvés, történés, állapot stb. határozószókkal kifejezett körülményei között tesz megkülönböztetést ezek megnyilvánulásának mértékére vonatkozóan, tárgyak vagy cselekvések összehasonlításának céljából. A fokozás ún. fokok közötti ellentétek rendszerében valósul meg. Nem minden melléknév fokozható. Általában nem fokozhatók az abszolút tulajdonságokat hordozó melléknevek. Ilyen a viszonyító melléknevek többsége, pl. anyanyelvi, egysejtű, balkezes. Minősítő melléknevek között is vannak fokozhatatlanok, például azok, amelyek lexikai jelentése beleérti a középfokot: (franciául) inférieur „alsóbbrendű”, supérieur „felsőbbrendű”. A határozószók közül csak egyes módot, időt és helyet kifejezők fokozhatók, pl. gyorsan, régen, közel. Egyes nyelvek grammatikáiban három fokról van szó: alapfok, középfok és felsőfok, latin eredetű terminusokkal, például angolul, positive, comparative, illetve superlative. Más nyelvekéiben ezek csak a fokozás főkategóriáinak számítanak, és az utóbbi kettő alkategóriáit is elhatárolják. Ez azzal van kapcsolatban, hogy az előbbi nyelvekben szintetikus eszközökkel, azaz toldalékokkal fejezik ki a három főkategóriát, az utóbbiakban pedig analitikus eszközökkel vagy ilyenekkel is, úgy a főkategóriákat, mint az alkategóriákat. Egyes nyelvek történetében, mint amilyenek az újlatin nyelvek, a fokozás eszközei a teljes szintetizmustól a teljes vagy csaknem teljes analitizmusig fejlődtek. Alapfokúnak nevezik a melléknév, illetve a határozószó szótári alakját. Ez nem ad semmiféle információt fokozásról vagy összehasonlításról, és alakilag jelöletlen, csupán viszonyítás alapjául szolgál a többi foknak. (hu)
|
