Property Value
dbo:abstract
  • A Fomalhaut b a Fomalhaut (α Piscis Austrini) csillag körül keringő objektum. Felfedezését együtt jelentették be a HR 8799 rendszerével. Egy ideig exobolygóként azonosították, így ez lett volna az egyik első olyan rendszer, ahol nemcsak hogy sikerült lefényképezni a bolygót, hanem kimutatták csillag körüli keringését is. Mára azonban gyakorlatilag eltűnt, így valószínűbb, hogy egy törmelékfelhőről volt szó. A 25 fényévre lévő α Piscis Austrini körül először az IRAS infravörös csillagászati műhold fedezett fel , ezt később a Hubble űrtávcső is megörökítette, és a porkorong egyenetlen eloszlásából (belső pereme nem elmosódott, hanem éles, ami arra enged következtetni, hogy ezen az oldalon valami kitakarította a port), valamint abból, hogy középpontja nem esik egybe a csillagéval, következtettek bolygók meglétére. A porkorongon belüli egyik folt az egymást két évvel követő felvételeken elmozdult, az elmozdulás mért mértéke megegyezik a tömegből számíthatóval. Az objektum keringési periódusa 872 év, csillagtól való távolsága 119 CsE, a porkorongra hatásának mértékéből becsült tömege 0,3-2 jupitertömeg között van. Központi csillaga a jelenleg ismert egyik egyik legfiatalabb, mindössze 100 millió éves. A bolygó megfigyelése a Hubble űrtávcső ACS (Advanced Camera for Surveys) kamerájának üzemzavarai miatt a 2009 első félévében induló STS–125 küldetést megelőzően rövid ideig szünetelt. (hu)

dbo:discoverer
dbo:wikiPageID
  • 417065 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4968 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23738846 (xsd:integer)
prop-hu:excentricitás
  • 0.110000 (xsd:double)
prop-hu:felfedezésIdeje
  • --11-13
prop-hu:felfedező
prop-hu:félNagytengely
  • ~119 CsE (hu)
  • ~119 CsE (hu)
prop-hu:kcsNév
prop-hu:kcsSzínkép
  • A3V (hu)
  • A3V (hu)
prop-hu:kép
  • Formalhaut b.jpg (hu)
  • Formalhaut b.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Fomalhaut körüli törmelékkorong , benne a Fomalhaut b, valamint az objektum két év alatti elmozdulása (hu)

prop-hu:periódus
  • ~872 év (hu)
  • ~872 év (hu)
prop-hu:tömeg
  • 0.300000 (xsd:double)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:észlelésiMód
  • Közvetlen képalkotás (hu)
  • Közvetlen képalkotás (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Fomalhaut b (hu)
  • Fomalhaut b (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of