| dbo:abstract
|
- Ez a szócikk a francia nyelv determinánsait és névszóit mutatja be vázlatosan. Determinánsok alatt itt a névelőket (határozott, határozatlan, anyag-, birtokos és mutató), valamint a determinánsként használt számnevet és névmásokat értjük. Az utóbbi két szókategóriát a nem determinánsként használt számnévvel, illetve névmásokkal együtt tárgyaljuk. Névszókként mutatjuk be a főnevet, a melléknevet, a számnevet és a névmásokat (személyes, birtokos, mutató, kérdő, vonatkozó és határozatlan). Mint az újlatin nyelvekben általában, az ezekhez a kategóriákhoz tartozó legtöbb szót a nyelvészeti nem (hímnem és nőnem), valamint a szám (egyes és többes) jellemzi, bár ezeket a vonásokat nem mindig hordozza maga a szavak hallható alakja. A többes szám csak kivételesen hallható, de írásban mindig meg van jelölve. A főnevek nemét többnyire nem jelzi a szavak alakja, és egyes melléknevekét sem, de általában ki lehet következtetni a velük egyeztetett szavak alakjából. Egyes névmások változatlan alakúak és nemük csak az utóbbi jelenség nyomán észlelhető (ez például a 2. személyű személyes névmások esete), mások pedig semlegesek, éspedig azok, amelyek mondatra vagy főnévi igenévre vonatkoznak, például a cela „ez/az” mutató névmás. Akárcsak a többi újlatin nyelv (a románon kívül), a modern francia sem ismeri a névszóragozást, csak ennek néhány maradványát a személyes névmás esetében. A legtöbb francia determinánsnak és névszónak van szó alakú megfelelője a magyarban, de például a birtokos névelőé teljesen különbözik, mivel az a birtokos személyjel, és a francia anyagnévelő és határozói névmások funkcióit is másféle módszerekkel teljesítik a magyarban. A determinánsok tekintetében egy kisebb különbség az, hogy a franciában a mutató determináns alakjai teljesen különböznek a mutató névmáséitól. (hu)
- Ez a szócikk a francia nyelv determinánsait és névszóit mutatja be vázlatosan. Determinánsok alatt itt a névelőket (határozott, határozatlan, anyag-, birtokos és mutató), valamint a determinánsként használt számnevet és névmásokat értjük. Az utóbbi két szókategóriát a nem determinánsként használt számnévvel, illetve névmásokkal együtt tárgyaljuk. Névszókként mutatjuk be a főnevet, a melléknevet, a számnevet és a névmásokat (személyes, birtokos, mutató, kérdő, vonatkozó és határozatlan). Mint az újlatin nyelvekben általában, az ezekhez a kategóriákhoz tartozó legtöbb szót a nyelvészeti nem (hímnem és nőnem), valamint a szám (egyes és többes) jellemzi, bár ezeket a vonásokat nem mindig hordozza maga a szavak hallható alakja. A többes szám csak kivételesen hallható, de írásban mindig meg van jelölve. A főnevek nemét többnyire nem jelzi a szavak alakja, és egyes melléknevekét sem, de általában ki lehet következtetni a velük egyeztetett szavak alakjából. Egyes névmások változatlan alakúak és nemük csak az utóbbi jelenség nyomán észlelhető (ez például a 2. személyű személyes névmások esete), mások pedig semlegesek, éspedig azok, amelyek mondatra vagy főnévi igenévre vonatkoznak, például a cela „ez/az” mutató névmás. Akárcsak a többi újlatin nyelv (a románon kívül), a modern francia sem ismeri a névszóragozást, csak ennek néhány maradványát a személyes névmás esetében. A legtöbb francia determinánsnak és névszónak van szó alakú megfelelője a magyarban, de például a birtokos névelőé teljesen különbözik, mivel az a birtokos személyjel, és a francia anyagnévelő és határozói névmások funkcióit is másféle módszerekkel teljesítik a magyarban. A determinánsok tekintetében egy kisebb különbség az, hogy a franciában a mutató determináns alakjai teljesen különböznek a mutató névmáséitól. (hu)
|
