Property Value
dbo:abstract
  • A Ligue 1 (Première division vagy Division 1 2003-ig, jelenleg Ligue 1) a francia és a monacói labdarúgás legmagasabb osztálya, az LFP egyik divíziója, a másik a francia másodosztály, a Ligue 2. 1932-ben alapították, a második világháború vége óta többször volt a bajnokság 18 és 20 csapatos rendszerű is. A 20 Ligue 1 csapat egy 38 fordulós szezonban kétszer játszik egymással (egy hazai és egy idegenbeli mérkőzést). A szezon végén a tabella utolsó három helyén álló csapat kiesik a Ligue 2-be, onnan szintén 3 csapat érkezik a helyükre. Jelenleg a bajnokság első három helyén álló csapat bekerül a Bajnokok Ligájába, az első kettő a csoportkörben, míg a harmadik az utolsó selejtezőkörben indulhat. A negyedik és ötödik helyen végző csapatok az Európa-ligában indulhatnak. A győzelemért 3 pont jár, a döntetlenért 1, a vereségért egy sem, ugyanúgy, mint a többi labdarúgó-bajnokságban. A három pontos szabályt 1994-ben vezették be. Egyenlő pontszám esetén a gólkülönbség dönt a helyezésről. A 2019-2020-as idényt a koronavírus-járvány miatt félbeszakították és a listavezető Paris Saint-Germaint hirdették ki bajnoknak. A bajnoki címvédő jelenleg a Lille OSC csapata. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 383824 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 22848 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23895496 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1932 (xsd:integer)
prop-hu:csapatokSzáma
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:címvédő
  • Lille OSC (hu)
  • Lille OSC (hu)
prop-hu:hivatalosNév
  • Ligue 1 (hu)
  • Ligue 1 (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:jelenlegiSzezon
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:kiesők
prop-hu:képNeve
  • Nova logo da Ligue 1.png (hu)
  • Nova logo da Ligue 1.png (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Ligue 1 hivatalos logója (hu)
  • A Ligue 1 hivatalos logója (hu)
prop-hu:képméret
  • 130 (xsd:integer)
prop-hu:legsikeresebbKlub
prop-hu:legtöbbGól
  • 299 (xsd:integer)
prop-hu:legtöbbMérkőzés
  • 618 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetiKupák
prop-hu:nemzetiség
  • Francia (hu)
  • Francia (hu)
prop-hu:nemzetköziKupák
prop-hu:ország
  • Franciaország (hu)
  • Franciaország (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Francia labdarúgó-bajnokság (első osztály) (hu)

owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:league of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:bajnokság of
is prop-hu:bajnokságCímke of
is prop-hu:bajnokságNeve of
is prop-hu:hazaiBajnokság of
is foaf:primaryTopic of