Property Value
dbo:abstract
  • Franco Ukmar eredetileg Uckmar (Róma, 1936. március 29. – Róma, 2016. augusztus 10.) olasz színész, cirkuszi artista és kaszkadőr. Közismert a Bud Spencer-Terence Hill kettős filmjeiből, mint az ellentétes oldal valamelyik csatlósa, aki elszenvedi a páros humoros pofonjait. Az Uckmar család neves cirkuszi família. Franco öt másik fiútestvére Giancarlo, Giovanni, Bruno, Clemente és Sergio szintén artistaként dolgozott és szerepelt filmekben. Ahogy sok másik kollégája, ő is az 1960-as években kezdte az olasz, vagy olasz-spanyol mitológiai filmekkel, ahol kaszkadőr és fegyvermester volt. Némelyik filmben együtt játszott valamelyik testvérével is. Idővel már a legfoglalkoztatottabb statisztának számított, sőt még kisebb szerepeket is elvállalt pár mondat elejéig a filmekben. A saru és kard filmműfaj végeztével Ukmar a spagettiwesternek forgatásainál kezdett dolgozni, majd az 1970-es évektől rendőrfilmekben és kalandfilmekben is feltűnt. A Spencer-Hill páros Az ördög jobb és bal keze c. filmjében már látni lehetett egy mexikói banditaként. A Különben dühbe jövünk c. vígjátékban egy bokszoló szerepében vívott mulatságos bunyót a párossal. A Bűnvadászok c. filmben egy drogdílert alakított, míg a Nincs kettő négy nélkül c. filmben kettős szerepe volt: előbb egy gengsztert, majd egy bérenc zsoldost játszott. Ez utóbbi filmekben artista képességeit használta fel a vicces esésekhez, amiket a látszólag hatalmas pofonok után szenved el. Megemlíthető még a Zombi holokauszt c. olasz horrorfilm is, ahol Ukmar egy zombit testesített meg. Rómában hunyt el, másfél hónappal Bud Spencer halála után. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1421137 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2039 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23480508 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Franco Ukmar (hu)
  • Franco Ukmar (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of