Property Value
dbo:abstract
  • Franz Bott (? – ?) brünni katonai hóhér az aradi vár hóhéra, aki az aradi vértanúk kivégzője volt 1849. október 6-án, az aradi vártól délre, a Maros árterén. Reggel 6 és 7 óra között ő akasztotta fel Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly gróf honvéd tábornokokat. Őt illette meg a felakasztottak felsőruházata, a fehérnemű pedig a hóhérsegédeket. Bott később Damjanich vörös zsinóros fehér köpenyét használta, valahányszor téli időben kellett hóhér mesterségét gyakorolnia. 1849-ben Magyarországon a háborús idők miatt minden élelmiszer nagyon drága volt. Bott és a segédei a katonai illetményből nem tudtak megélni. A brünni hóhér attól tartott, hogy hosszas távolléte miatt elveszíti a városi hóhéri állását, ezért szeptember végén felmondott az aradi várparancsnoknak. A felmondólevéllel kapcsolatban, miután, végigjárta az osztrák katonai bürokrácia előírt állomásait október 1-jén hozták meg a határozatot. A hóhér felmondását elfogadták, de kötelezték arra, hogy töltse le két hét felmondási idejét, és ez alatt az idő alatt végezze el a rá váró munkát. Október 6-án, a kötél általi halálra ítélt kilenc aradi vértanú felakasztásával ezt teljesítette. Az akasztásokért kilenc nyugtatványt kapott, melyek ellenében felvehette a munkájáért járó tiszteletdíjat. Az egyik nyugta fönnmaradt (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 557211 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3487 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21863858 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Franz Bott (hu)
  • Franz Bott (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of